Kezdőlap Gazdaság Takarékbank: a vártnál nagyobb lesz a recesszió, de a felpattanás is
No menu items!

Takarékbank: a vártnál nagyobb lesz a recesszió, de a felpattanás is

Idén a korábban vártnál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-csökkenéssel, 2021-ben viszont már érdemi, 7,2 százalékos felpattanással számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői – ismertette Suppan Gergely vezető elemző.

Suppan Gergely jelezte: számos kérdőjel, sok bizonytalanság merülhet fel a járvány második hullámával kapcsolatban. A magyar gazdaságot idén a második negyedévben érte a sokk döntő része – tette hozzá.

Suppan Gergely

Kiemelte: jövőre már jelentős felpattanás jöhet, amihez hozzájárulhat a tömegessé váló átoltottság. Várakozásuk szerint gyakorlatilag minden ágazat emelni tudja a bruttó hazai terméket (GDP), a 2020 tavaszihoz hasonló korlátozásokra nem számítanak a gazdaságban. Jövő év második fele mutathat impozánsabb GDP-növekedést, akkor a járvány előtti szintet is elérheti a magyar gazdaság.

Az infláció a jövő év elejéig mérséklődhet, idén átlagosan 3,5 százalék, jövőre 3,7 százalék lehet az elemző szerint a 2019-es 3,4 százalékot követően.

Suppan Gergely kitért arra, hogy az MNB által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció 3,5 százalékra süllyedt, így a Takarékbank elemzői a közeljövőben nem várják az egyhetes betét kamatának további emelését.

Az elemző kifejtette: a leggyorsabban a kiskereskedelem és más személyes szolgáltatások álltak helyre, az autógyártók pedig július végére érték el a járvány előtti termelési szintet.

Az ipari termelés a járvány előtti szintet jövő év második felében érheti el. A kiskereskedelem jelenleg stagnál, az is “nagy szó”, hogy nem zsugorodik, gyorsan magára talált.

A turizmus hozzájárulása a GDP-hez 2021 második felétől lesz mérhető, mivel a tömeges átoltottsághoz nagyjából fél év szükséges. A vendéglátás részben magához tért a tavaszi leállás után, a forgalom visszaesése  10 százalék körüli szinten stabilizálódott. A turizmus visszatéréséig alig várható további javulás – jelezte.

Rámutatott: a második negyedévi mélyponton a 2016 első negyedévire esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye, miközben az olasz például több mint 30 évet zuhant vissza, és Ausztria is 8-10 évet veszített a lendületéből. A kelet-európai országok átlagosan 4-5 évet estek vissza a járvány miatt.

Suppan Gergely kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon a foglalkoztatás érdemben javult az április-májusi mélypontokat követően, így augusztusban már 4,514 millióan dolgoztak. Jelezte: idén átlagosan 4,2 százalékra nőhet a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,4 százalékról,  jövőre pedig 3,9 százalékra csökkenhet.

Az első hét hónapban 10 százalékkal nőttek a bérek, amiben az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatása is szerepet játszik, így a reálbérek 6,3 százalékkal emelkedtek. Idén 10 százalékhoz közeli bérdinamikára számítanak a Takarékbanknál, ami jövőre is meghaladhatja a 8 százalékot. Ez a várt 3,5, illetve 3,7 százalékos infláció mellett idén 6 százalékos, jövőre pedig 4,3 százalék közeli reálbér-növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2020 végéig már csaknem 62 százalékkal nőnek a reálkeresetek.

Az átmenetileg megugró költségvetési hiány, valamint a nominális GDP várható stagnálása miatt az államadósság GDP arányos mértéke idén 74 százalékra emelkedhet, azonban a következő években ismét csökken, így 2021-ben 70,2 százalékra, 2022-ben 67 százalék alá süllyedhet az adósságráta – ismertette.

A folyó fizetési mérleg hiánya idén elérheti a 2,2 milliárd eurót az áruk és szolgáltatások egyenlegének romlása miatt, amit csak kismértékben ellensúlyoz a külföldi tulajdonosok profitcsökkenés miatt mérséklődő jövedelem-hazautalása.

Suppan Gergely szerint a jegybank “nem engedné”, hogy 370 fölé emelkedjen a forint/euró árfolyam.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.