Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Továbbra is lassulóban a kínai gazdaság
No menu items!

Továbbra is lassulóban a kínai gazdaság

Az első negyedévben a kínai GDP 4,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Illusztráció: Bigstock

A kínai vállalkozások – a szolgáltató szektortól a feldolgozóiparig – a második negyedévben lassulásról számoltak be az első negyedévhez képest, ami a Covid-ellenőrzések elhúzódó hatását tükrözi.

Ez derült ki többek között az amerikai China Beige Book című kiadványból, amely több mint 4300 kínai cég megkérdezésén alapul.

Míg májusban a legtöbb nagy horderejű zárlatot enyhítették, a júniusi adatok nem mutatják a legtöbbek által várt erőteljes fellendülést” – áll a jelentésben. Az elemzés kevés jelét találta annak, hogy a kormányzati ösztönzésnek egyelőre nagy hatása lenne.

Sanghaj – amely a bruttó hazai termék (GDP) alapján a legnagyobb kínai város – áprilisban és májusban zárva volt. Pekingben és az ország más részein is elrendeltek bizonyos szintű Covid-ellenőrzéseket, hogy megfékezzék a vírus legsúlyosabb kitörését Kínában a világjárvány kezdeti, 2020 eleji sokkja óta.

Május végén Li Ko-csiang kínai miniszterelnök példátlanul nagyszabású videokonferenciát tartott, amelyben “kemény munkára” szólította fel a tisztviselőket – a második negyedévi növekedés és a munkanélküliség csökkenése érdekében.

A China Beige Book jelentése szerint az első és a második negyedév között az élelmiszer- és italfeldolgozás kivételével minden feldolgozóipari ágazatban csökkent a munkaerő-felvétel.

“A foglalkoztatási helyzet valószínűleg nem kezd javulni addig, amíg Kína jobban nem ösztönzi gazdaságát”

– mondta Shehzad H. Qazi, a China Beige Book ügyvezető igazgatója a CNBC-nek.

Eddig kevés jele van annak, hogy az ösztönzés beindult volna, különösen az infrastruktúra terén – mondta a New Yorkban élő Qazi.

A készletek emelkednek, a megrendelések csökkennek

Az eladatlan áruk felhalmozódtak, kivéve az autókat. A belföldi fogyasztásra és a tengerentúli exportra szóló megrendelések többnyire csökkentek a második negyedévben az első negyedévhez képest. A textilipari és vegyipari megrendelések a legsúlyosabban érintettek.

Belföldön egyedül az informatika és a szórakoztatóelektronika bővült, ahol a megrendelések nőttek ebben az időszakban. A hét feldolgozóipari kategória közül háromban nőttek az exportmegrendelések: az elektronikában, az autóiparban, valamint az élelmiszer- és italfeldolgozásban.

“A gyenge belföldi megrendelések és a bővülő készletek azt jelzik, hogy a feltételezett második félévi javulás kellemetlenül szerény lesz”

– áll a jelentésben.

A szerzők megjegyezték, hogy a szolgáltatási szektorban volt a legnagyobb visszaesés. Az első negyedévi gyorsuló növekedés után a második negyedévben a szolgáltató vállalkozások bevétele, értékesítési volumene, beruházási költsége és nyeresége is csökkent.

Kína-szerte csak az ingatlanszektorban és Guangdongban, a feldolgozóipari központban volt javulás az előző évhez képest – áll a China Beige Bookban.

A hivatalos második negyedéves bruttó hazai termék adatai július 15-én jelennek meg. Az első negyedévben a kínai GDP 4,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.