Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók szerdán. A vártnál gyengébb foglalkoztatottsági adatok letörték a befektetők lelkesedését, miszerint a felgyorsított oltási program gyors és erőteljes gazdasági fellendülést eredményez.  

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,16 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,17 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet tőzsdenyitás előtt bő egy órával közölte, hogy a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban csak 117 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma februárban, ami jóval kevesebb jóval az elemzők által várt 177 ezernél. Ez azt jelenti, hogy a munkaerőpiacon továbbra is vontatottan halad a fellendülés, jóllehet már az év eleje óta javul a járványügyi helyzet.

Az adatok közzététele előtt még emelkedést valószínűsítettek a határidős tőzsdeindexek. A kockázatvállalási hangulatot jelentősen erősítette, hogy Joe Biden amerikai elnök kedd este bejelentette, az Egyesült Államok elengedő mennyiségű vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy május végére, a tervezettnél két hónappal korábban, minden felnőtt megkapja a Covid-19 betegség elleni védőoltást.

A megfelelő átoltottság elérése kulcsfontosságú ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba és a gazdaság talpra álljon.

Texasban, a második legnépesebb amerikai államban már bejelentették, hogy a jövő héten megszüntetik a maszkviselési kötelezettséget, és engedélyezik a vállalkozásoknak a teljes újranyitást.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,48 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,17 százalékos, a párizsi CAC-40 0,16 százalékos,  az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,09 százalékos pluszban, míg a madridi IBEX 35 mutató 0,43 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,18 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2058 dollárt adtak, 0,28 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,30 százalékkal drágult a dollár, 107,00 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,41 százalékkal, 1713,66 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 1,20 százalékkal, 1712,80 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,50 százalékos pluszban, 63,64 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 1,76 százalékos nyereségben, 60,80 dolláron forgott fél négykor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,