Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. A kockázatvállalási kedvet fokozták a vártnál jobb európai és kínai feldolgozóipari adatok.

A 30 vezető vállalat DJIA-indexe 0,03 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,20 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,64 százalékos pluszban nyitott.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken viszont csökkennek a mutatók. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100-as mutató 2,25 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,71 százalékos, a párizsi CAC-40 0,99 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,92 százalékos, a madridi Ibex-35 0,84 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,73 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1995 dollárt adtak, 0,45 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. Az euró árfolyama délután átlépte az 1,20-as szintet, 2018 májusa óta először, és eddigi napi maximumán, 1,2012 dolláron forgott. A jenhez képest azonban 0,02 százalékkal erősödött a dollár, 105,92 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,04 százalékos pluszban, 45,75 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,77 százalékos nyereségben, 42,94 dolláron forgott fél négy körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,87 százalékkal, 1986,92 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,99 százalékkal, 1998,30 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...