Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi háború kiszélesedése miatti aggodalmak némiképp csillapodtak annak köszönhetően, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium átmenetileg, 90 napra felfüggesztette a Huawei Technologies kínai óriásvállalatra kivetett szankciók hatályba lépését. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,39 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,59 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,81 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A Huawei amerikai beszállítóinak az árfolyama a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben 1,4 százalék és 3 százalék között mértékben emelkedett, köztük a Micron Technology, a Qualcomm és a Xilinx több mint 2 százalékkal, az Nvidia és az Intel 1,5 százalékkal, a Broadcom 1,6 százalékkal, a Lam Research pedig 1,8 százalékkal.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,40 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,87 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1154 dollárt adtak, 0,17 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,45 százalékkal drágult a dollár, 110,55 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,03 százalékos pluszban, 71,99 dolláron, a WTI pedig 0,32 százalékos mínuszban, 63,01 dolláron forgott délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,46 százalékkal, 1271,46 dollárra esett.

Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,33 százalékkal, 25 679,90 pontra, az S&P 500-as mutató 0,67 százalékkal, 2840,23 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,46 százalékkal, 7702,38 pontra esett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás