Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Enyhe emelkedéssel nyitott New York

Enyhe emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, miután a Walmart és a Home Depot vártnál jobb gyorsjelentései az emelkedő árak ellenére is a fogyasztói kereslet erősödéséről tanúskodtak.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,07 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,06 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalékos pluszban nyitotta a napot.

A Walmart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca 4 százalékos pluszban forgott a nyitás után pár perccel, miután a vártnál jobb eredményekről számolt be negyedéves gyorsjelentésében és javította éves profit-előrejelzését.

A Home Depot, az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb barkácsáruházlánca fél százalékos emelkedéssel indította a napot, miután bevételei meghaladták az elemzői várakozásokat.

A Macy’s kiskereskedelmi hálózat árfolyama másfél százalékkal nőtt a nyitásban, miután javította éves bevételi és nyereség-előrejelzését.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,33 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,22 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,23 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,02 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,04 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,02 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2214 dollárt adtak, 0,49 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,23 százalékot veszített értékéből a dollár, 108,94 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1867,10 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,21 százalékkal, 1871,50 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,26 százalékos mínuszban, 69,28 dolláron, a WTI pedig 0,38 százalékos veszteségben, 66,03 dolláron forgott fél négykor.

Napközben azonban a Brent március 15. óta először áttörte a 70 dolláros küszöböt, és eddigi napi csúcsán 70,23 dollárba került hordónként. Az olajárakat támogatja, hogy az amerikai és az európai gazdaságok újraindításától a kereslet fellendülését remélik, ami ellensúlyozza a koronavírus-járvány Ázsiában tapasztalt terjedése miatti félelmeket.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.