Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Gyenge kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel reagáltak a hétfői nyitáskor az amerikai értékpapírpiacok a koronavírus-fertőzések növekvő számára.

A DJIA-30 index 0,91 százalék, az S&P-500 index 0,96 százalék, a Nasdaq Composite index 0,83 százalék csökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.

Hasonló okból, a fertőzések növekvő számát és az ezzel járó korlátozások szigorítását tükrözve hétfőn az európai tőzsdeindexek is csökkentek. Az amerikai piacok nyitásakor a páneurópai gyűjtőindexek egy százalék körüli veszteséget mutattak, az euróövezeti pedig két százalékkal járt mínuszban.

Az utazással és szabadidő eltöltésével kapcsolatos ágazatok részvényeit kifejezetten megterhelte a járvány terjedése. Az American Airlines részvénye három százalékkal, a Booking szállásfoglaló vállalat részvénye két százalékkal gyengült már a kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

Ezen a héten sűrűsödnek a harmadik negyedévi tőzsdei eredmény-beszámolók. Olyan technológiai óriások, mint az Apple, az Amazon, az Alphabet és a Facebook teszik majd közzé negyedéves jelentéseiket. Az S&P-500 index tagjaiból már 135 közzétette beszámolóját, közel kilencven százalékban az elemzői várakozások feletti eredménnyel.

Az olajár továbbra is lejtmenetben van. A Brent és a WTI az elmúlt héten mintegy két és fél százalékot veszített az árából. Hétfőn az emelkedő fertőzésszám miatt romló gazdasági kilátások, valamint Líbia növekvő olajtermelése kényszerítette még lejjebb az árat. Az olajár hétfőn három heti mélypontot érintett.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 2,38 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, hordónként 38,90 dolláron, a Brent ára pedig 2,09 százalékkal 41,19 dollárra csökkent.

Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1822 dolláron, az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1903,95 dollárra emelkedett.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kalóztámadás Nigéria partjainál

Kalózok támadták meg a MILANO 1 nevű, Saint Kitts és Nevis-i zászló alatt közlekedő teherhajót a Guineai-öbölben, Nigéria partjainál, és a hajó fedélzetére léptek - erről számolt be a tengeri biztonsággal foglalkozó Dryad Global nevű hírportál.

Nagy-Britanniában 18,2 százalékkal csökkent az autógyártás októberben

Nagy-Britanniában 18,2 százalékkal kevesebb autó készült októberben, mint egy...

Jönnek a mínuszok és az ónos esők – a havazás is

Téliesebbre fordul az idő az ősz utolsó hétvégéjén: ónos szitálásra, havazásra is készülni kell, és hajnalban ismét komolyabb mínuszok lehetnek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A BorsodChem 12 milliárdból bővít Kazincbarcikán

A kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán: értéke 12 milliárd forint, amihez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad. Ezzel a cég háromezer munkahelyet véd meg - jelentette be Szijjártó Péter.

Hírek

Kalóztámadás Nigéria partjainál

Kalózok támadták meg a MILANO 1 nevű, Saint Kitts és Nevis-i zászló alatt közlekedő teherhajót a Guineai-öbölben, Nigéria partjainál, és a hajó fedélzetére léptek - erről számolt be a tengeri biztonsággal foglalkozó Dryad Global nevű hírportál.

Jönnek a mínuszok és az ónos esők – a havazás is

Téliesebbre fordul az idő az ősz utolsó hétvégéjén: ónos szitálásra, havazásra is készülni kell, és hajnalban ismét komolyabb mínuszok lehetnek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Koronavírus – Merkely: messze még a nyájimmunitás

Becslések szerint eddig másfél millióan fertőződtek meg a koronavírussal Magyarországon, ami még nem elegendő a nyájimmunitás kialakulásához - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.

Beomlott egy zimbabwei aranybánya – sokan bennrekedtek

Beomlott egy aranybánya Zimbabwe északkeleti részén, legalább 40-en rekedtek a föld alatt - közölte az ország bányászati szövetsége.

Kötelező lesz a műanyag palackok visszaváltása

A kormány parlamentnek benyújtott törvényjavaslata alapján 2023-tól válna kötelezővé az italcsomagolások visszaváltása Magyarországon.

Elhunyt Diego Maradona

Hatvanéves korában szerdán elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája - jelentette be az egykori argentin klasszis jogi képviselője. A világbajnok labdarúgó halálát szívroham okozta.

Koronavírus – Vektor: a második orosz vakcina is immunválaszt vált ki

A második orosz vakcinával, az EpiVacCoronával beoltott összes önkéntesnél kimutatták az antitesteket - közölte az oltóanyagot kifejlesztő novoszibirszki Vektor kutatóközpont az Interfax hírügynökséggel.

Mobilfizetés – megszűnhet a kényelmi díj

Az elektronikus fizetési szolgáltatások széles körű elterjedésének érdekében változhat a mobilfizetéssel elérhető közszolgáltatások megfizetésének eddigi gyakorlata - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Áder visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt

Az államfő megfontolásra visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök az adatkezelési szabályokról fogalmazott meg észrevételeket, valamint azt is sérelmezte, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Elsőbbséget kapnak a 65 év felettiek a postán

Csütörtöktől az ország összes postáján elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek a nyitást követő egy órában.

Péntektől nagyot drágulnak az üzemanyagok

A Brent típusú olaj tegnap óta 48 dollár fölé drágult, melynek hatására a hazai üzemanyagárak is emelkednek péntektől. A benzin literenkénti átlagára bruttó 4 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal nő majd.

Újra itt az idősek vásárlási sávja – részletek

Mától vezették be ismét az idősek vásárlási sávját. Az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban a 65 év felettiek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak.

Gazdaság

Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene - közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Távmunka. Az MNB informatikai biztonságot vár a bankoktól

A jegybank legkésőbb január 1-jétől elvárja, hogy a pénzügyi intézmények IT-biztonsági szabályzatai egészüljenek ki a távmunkához szükséges hozzáféréseket szabályozó dokumentummal - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kötelező e-fizetés. Az új szolgáltatással terminál sem kell

Immár a magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra - jelentette be a SoftPos szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard.

Itt a második fogyasztóbarát otthonbiztosítás

A Magyar Nemzeti Bank pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás programra jelentkező Wáberer Hungária Biztosító pályázatát. A társaság legkésőbb 60 napon belül megkezdheti a minősített termékek forgalmazását.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom