Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára

Mérsékelten süllyedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a New York-i tőzsdéken.

A befektetők rosszul fogadták, hogy félbeszakadtak az amerikai-észak-koreai tárgyalások, bár Pompeo külügyminiszter nem zárta ki, hogy rövidesen újrakezdődhetnek a megbeszélések. Később azonban javította a hangulatot, hogy a kereskedelmi minisztérium közleménye szerint az amerikai gazdaság növekedési üteme az elemzők által vártnál lényegesen kevésbé lassult le.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,07 százalékkal, az S&P 500 0,19 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,21 százalékkal állt keddi záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Szerdán vegyesen zárt New York. A DJIA 0,28 százalékkal, az S&P 500 0,05 százalékkal csökkent a Nasdaq ellenben 0,07 százalékkal emelkedett.

Az olaj ára lemorzsolódott, miután fiaskót hozott az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, és a kínai gazdaság a lassulás jeleit mutatja.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 13 centtel 56,81 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 37 centtel, 66,32 dollárra süllyedt.

A dollár gyengült. Az euró kora délután 1,1391 dollár körül forgott a reggeli 1,1370 dollárral szemben.

Az arany ötödik hónapja drágul. A piacon továbbra is mutatkozik az indiai-pakisztáni feszültség hatása, a fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1324,80 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal magasabban, mint szerda este. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás