Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen álltak az indexek New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen álltak az indexek New Yorkban

Vegyesen álltak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerda este.

Közép-európai idő szerint este háromnegyed nyolc előtt a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója 0,06 százalékos pluszban, a tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 0,10 százalékos mínuszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,19 százalékos csökkenést jelzett.

A befektetők várakozással tekintettek Donald Trump amerikai elnök közép-európai idő szerint szerda hajnalban megtartott évértékelő beszédére. Trump elnök beszéde az unió helyzetéről nem tartalmazott olyasmit, ami különösebben megmozgatta volna a piacokat, ez csalódást keltett, mert fontos gazdaságpolitikai bejelentéseket vártak. A befektetők hangulatát részben a negyedéves vállalati eredménybeszámolók befolyásolták.

A nap egyik nyertese mintegy 1,6 százalékos plusszal a General Motors (GM) volt, miután a vállalat a két évvel korábbi veszteség után a tavalyi évet már profittal zárta részben annak a hatására, hogy sikerült emelnie járműveinek az árát legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban.

Az Anadarko Petroleum ugyanakkor több mint 6 százalékos veszteségben állt a várakozásoknál gyengébb negyedéves eredményeinek köszönhetően.

Az Electronic Arts (EA), a videojáték-ipar egyik vezető fejlesztő és kiadó cége volt a nap egyik legnagyobb vesztese, részvénye mintegy 12,7 százalékos mínuszban állt, miután az elemzők által vártnál kisebb lett a vállalat profitja és bevétele a december végével zárult negyedévben.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára a kezdeti csökkenés után emelkedést mutatott. Közép-európai idő szerint háromnegyed nyolc előtt a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónként (159 liter) 25 cent (0,47 százalék) emelkedéssel, 53,91 dolláron állt.

Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 49 centes (0,74 százalék) pluszban, 62,44 dollár volt.

Az arany unciánkénti ára 0,39 százalékkal, 5,15 dollárral 1314,05 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1367 dollárt adtak a délután fél négy körül jegyzett 1,1386 dollár után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...