Hirdetés
Kezdőlap Hírek Trófeamustra a Hegyközben
No menu items!

Trófeamustra a Hegyközben

Fotó: ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Az összegyűlteket Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Úgy fogalmazott, hogy a kiállított trófeákkal még szebbé tették a kastélyparkot. Kiemelte, hogy nem kis munka van abban, hogy a trófea-gyűjtemény megtekinthető. A kollégák több napos munkájának, és egész éves szakmai tevékenységének egyik mérőpontja is a mustra. Zay Adorján megköszönte a munkatársaknak az erdészeti társaságért, és a magyar erdőkért végzett munkát.

A társaság eredményeit Szentléleki Tibor vadászati osztályvezető értékelte. Azt mondta: a bőgést frontok szabdalták, egy jó előbőgést követően a meleg- és a hidegfrontok miatt visszaestek a kilátások. Volt olyan területrész, ahol a beszámolók alapján a bőgés java két nap alatt lezajlott. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 8 vadászterületén 139 bika került terítékre. Az átlagsúly 5,1 kiló, az érmes arány pedig 36 százalék volt cégszinten. Egy aranyérmes bika esett a Hegyközi Erdészetnél, a Jósva-Torna Erdészetnél 35 bikát ejtettek el, és 40 százalék feletti lett az érmes arány. Ott a legnagyobb bika 10,24 kilós agancsot viselt. A Bódvavölgyi Erdészetnél 2 bikát lőttek ki, egy 8,5 és egy 9,8 kilóst, mind a kettő ezüstérmes lett a bírálaton.

A vadászati hatóság részéről a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal munkatársa, Pecze István tekintette át a szezont. A hatóság 990 gímszarvas bika trófeájának a bírálatát végezte el, ezek közül mintegy 950 a bőgési szezonban került terítékre. A vármegyében egy gímszarvas bika trófeájának súlya haladta meg a 11, tíz pedig a 10 kilót. Hatvan elejtett vad volt idősebb 10 évnél, 35-40 százalék pedig a 6-8 év feletti korosztályból kerül ki. Aranyérmes minősítést 13, ezüstérmest 97, bronzérmest 248 gímszarvas bika ért el a trófeabírálat során. Az érmes arány meghaladta a 35 százalékot. A legnagyobb, 232 pontos trófeát viselő bikát a Cserehát-Aggteleki vadgazdálkodási tájegységben ejtették el, 220 pontot öt agancs ért el.

A trófeamustrán a hagyományok szerint egy elismerés is gazdára talált. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. legjobb hivatásos vadásza Szemán Jenő, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze lett. Egy muflonkos kilövésére kapott engedélyt a 2024-2025-ös vadászati idényben végzett vadgazdálkodási tevékenysége elismeréseként.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...