Kezdőlap Női vonal Turisztikai szakértőé az év női vállalkozója fenntarthatósági különdíja
No menu items!

Turisztikai szakértőé az év női vállalkozója fenntarthatósági különdíja

Idén a fenntartható turizmusfejlesztéssel foglalkozó Innotime Hungary kft társügyvezetője, Nagy Júlia kaphatta meg a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete által 2018-ban elindított, a Vállalkozók Országos Szövetsége által támogatott Az év női vállalkozója a fenntarthatóság jegyében díjat, amelyet 2024. október 27-én vehetett át a SEED Alapítvány vezetőjétől, Lakatosné Lukács Zsuzsannától és a VOSZ országos vezetőségétől Egerben. 

A 2018-ban alapított családi vállalkozás vezetőinek egyenként több mint két évtizedes gyakorlata van a térségfejlesztési és turisztikai programok tervezésében és megvalósításában, erre a tudásra építették fel a szakértői, tanácsadói feladatokat ellátó céget, amely ma tagja a fenntartható turizmust nemzetközileg is összefogó Global Sustainable Tourism Council-nak, illetve 2022-ben a Green Destinations hazai, 2023-ban pedig a romániai és szlovákiai képviseletét is elvállalta. A vállalkozás honlapja szerint az Innotime a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által regisztrált tanácsadó szervezet is.

Sikeres nők nélkül nincs sikeres társadalom – ez Az év női vállalkozása pályázat mottója. A PWA weboldalán közzétett bemutatkozás alapján (https://www.pwa.hu/nagy-julia-az-irodalomtortenettol-a-fenntarthato-turizmus-fejleszteseig/)  Nagy Júlia számára két gyerek anyukájaként soha nem volt mindegy, hogy milyen jövőt tudunk kínálni a következő generációk számára. A gazdasági-társadalmi-környezeti fenntarthatóság egyensúlyát kereső projektjeikkel abban próbálnak segítséget nyújtani a partnereiknek, hogy Magyarország turisztikai desztinációi és vállalkozásai is felzárkózzanak a világ számos országában sok éve, vagy akár egy évtizede elindult fenntarthatósági folyamatokhoz, hogy a következő generációk is élvezni tudják mindazt, amit a ma turistái.

Az Innotime célja olyan programok beindítása, amelyek gyorsító pályára állíthatják a hazai turizmust ezen a területen. Az első lépések megtétele sikerrel járt: 2023-ban Miskolc és Veszprém, míg idén Esztergom, Sárvár, Tokaj-Hegyalja és Veszprém fenntartható desztinóciómenedzsment projektje is bekerült a világ 100 legjobb fenntartható projektje közé, s most indul egy szlovén-magyar INTERREG pályázat keretében az a projekt is, amelynek részeként Sárvár és Hévíz megszerezheti a Green Destinations minősítést és több fenntartható turisztikai pilot program is kidolgozásra kerülhet a határmenti területen.

Mindemellett azonban fontos az Innotime számára a turisztikai vállalkozások fenntarthatósági lépéseinek a szakmai támogatása is, ennek jegyében a 2024 elején indított mentorprogramjuknak köszönhetően ez év végéig közel két tucat hazai vállalkozás szerezheti meg a Good Travel Seal nemzetközi fenntartható turisztikai minősítést, emellett pedig debütálhat a cég fenntartható turizmusfejlesztést és monitoringot támogató szoftvere is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.