Kezdőlap Hírek Újkőkori település a tenger alatt. Világritkaságnak számító felfedezés
No menu items!

Újkőkori település a tenger alatt. Világritkaságnak számító felfedezés

Hat és fél ezer éves újkőkori település maradványaira bukkantak horvát búvárok az Adriai-tenger legdélibb részén, Korcula sziget partjainál, a tengerszint alatt 4,5 méter mélyen – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.

Mate Parica, a zárai (Zadar) egyetem régésze elmondta: a település tervszerűen, hétszög alakban épült, ami a korszakot tekintve fantasztikus.

“Krisztus születése előtti, körülbelül 4500 éves kultúráról beszélünk” – magyarázta.

“Az ilyen leletek ritkának számítanak a világban, általában barlangokban, nem a tengerszint alatt bukkanunk településmaradványokra” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy az egykori településre légi felvételek alapján, véletlenül találtak rá.

Az elsüllyedt falu 70 méterre terül el Korcula város partjaitól, 4,5 méter mélyen a tengerszint alatt, védve a széljárástól, az iszapba ágyazódva, így jó állapotban maradt fenn.

Marta Kalebota, a helyi múzeum kurátora elmondta: a feltárás rendkívül sikeres volt. A maradványok között kovakőből készült késeket is találtak, amelyekre a föld felszínén ilyen jó állapotban nem gyakran bukkannak régészek.

Nagyobb edények is kerültek elő, amelyeket különböző karcolatokkal és vörös festékkel rajzolt motívumokkal díszítettek.

“Jövőre további feltárásokat szeretnénk végezni, ez persze függ a pénzügyi lehetőségeinktől” – hangsúlyozta a kurátor, megjegyezve, hogy a part menti tengerfenék még számos titkot rejt, amelyet még fel kell fedezniük.

Videóbeszámoló tenger alatti felvételekkel (horvát nyelven):

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A erős vállalati beszámolók és a globális vállalati felvásárlási megállapodások erősítették a kockázatosabb eszközök iránti keresletet, bár a hangulatot némileg rontották a koronavírus delta mutációjának gyors terjedése miatti aggodalmak.

Magyarország tortája 2021 – íme a győztesek

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották.

Spanyolországi barlangjelek. Megdőlt egy tévhit a neandervölgyiekről

Neandervölgyi ember készítette a spanyol Ardales barlangban talált több mint 60 ezer éves motívumokat - állapították meg kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban.

EU – Tizenhárom hónapja emelkednek a termelői árak

Júniusban sorozatban a tizenharmadik hónapban emelkedtek a termelői árak az előző hónaphoz viszonyítva az Európai Unióban. A legnagyobb mértékben az energiaárak nőttek - jelentette az Eurostat.

Hírek

Magyarország tortája 2021 – íme a győztesek

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották.

Ismét Vuhanban a koronavírus – a teljes lakosságot tesztelik

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

Nem sikerült leadni a karanténkilókból – sok étel mehet a kukába is

Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék: a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a felhalmozott ételmennyiséget. Eközben a lakosság testtömege átlagosan 30 dekagrammal gyarapodott tavaly tavasz óta - közölte a Nébih.

Apollo 11 – Máig a Hold körül keringhet Armstrongék felszállóegysége

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 holdkompjának felszállóegysége James Meador, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója szerint.

Metrófelújítás – halálos baleset. Két kocsi is elszabadult

Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken.

Kína – milliók karanténban. Gyorsan terjed a delta variáns

Kínában ismét több millió ember került zárlat alá az új koronavírusos esetek számának növekedése miatt. A hatóságok hétfőn 55 új fertőzöttet jelentettek.

Gyilkos hőség – gondatlan szülők

Boszniában zárt autóban maradt kislány halt meg, Horvátországban előállítottak egy német párt gyermekeik veszélyeztetése miatt. Gyilkos hőség, gondatlan szülők.

Szerdától tovább drágul a benzin

Szerdán bruttó 2 forinttal drágul a 95-ös benzin literje, a gázolaj átlagára viszont változatlan marad.

Gazdaság

Matolcsy György: a forint jobban teljesített az eurónál

A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank "75 éves a forint" című online konferenciáján.

MNB bírság: 19,2 milliós bírság az Erste Alapkezelő Zrt.-re

Az MNB 19,2 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárása miatt - közölte a jegybank.

Elemzés: júliusban a BÉT kiegyensúlyozott formát mutatott

Júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának összforgalma 152 milliárd forint volt, ami egy kereskedési napra vetítve 6,9 milliárd forintot jelent.

Matolcsy: forintmérleg. Csak a biztonságos euróbevezetés elfogadható

Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, kötelezően vállalta, hogy bevezeti a közös fizetőeszközt; a kormány és a Magyar Nemzeti Bank tartja magát ehhez a...
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom