Kezdőlap Gazdaság Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban
No menu items!

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A következő napokban két vállalati innovációs pályázat indul, összesen 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

A pályázatok közül az egyik az innovatív magyar vállalkozások termékfejlesztésének támogatását célzó fókuszterületi pályázat, a másik pedig a mikro és kisvállalkozások üzleti folyamatainak innovációját támogató pályázat. Előbbinek a második, utóbbinak a harmadik szakasza indul el – ismertette Bódis László.

A termékfejlesztési pályázat keretösszege 107 milliárd forint, amelyből az első szakaszban 5 milliárd forintot osztottak ki, így a mostani második szakaszban még több mint százmilliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre.

Az üzleti folyamatok innovációjának támogatására a teljes keret 75 milliárd forint, amelyből még szintén jelentős összeg elérhető, ugyanis a program eddigi szakaszaiban a vállalkozások 34 milliárd forint támogatást igényeltek.

A fókuszterületi pályázatok első szakaszát követően kikérték a vállalkozások véleményét, a visszajelzések alapján pedig módosítottak a második szakaszon.

Ennek megfelelően a fókuszterületi innovációs projektek támogatása című pályázatban két alprogramot hirdettek meg. Az első alprogramban mikro, kis- és középvállalkozások pályázhatnak 100 és 600 millió forint közötti támogatásra, termék- és technológiai fejlesztésre.

A támogatásért cserébe azt várják tőlük, hogy hozzanak létre új termékeket, technológiákat, szolgáltatásokat és ezeket vigyék sikeresen a piacra, és védjék is meg lehetőség szerint szabadalommal vagy más ipari jogvédelmi oltalommal.

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet. Itt azonban a projekt végrehajtását követően azt is elvárják az érintett vállalkozásoktól, hogy az új termékeikből árbevételt realizáljanak 2-3 éven belül.

A  fókuszterületi innovációs projektek támogatására a vállalkozások november 4-től nyújthatják be pályázataikat két héten át. A pályázat harmadik szakaszában pedig a vállalkozások jövő év elejétől vehetnek részt.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) ingyenes projektfejlesztési szolgáltatásával támogatja a vállalkozásokat, hogy pályázataikban minél professzionálisabb fejlesztési tervek álljanak össze.

Bódis László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a fókuszterületi innovációs projektek támogatására szolgáló pályázatban három területet emeltek ki: az első a digitális megújulás területe, ide tartoznak a modern technológiák, mint például a Mesterséges Intelligencia, a robotizáció és az automatizáció.

A második az egészséges élet területe, amely kiterjed a medikai eszközfejlesztésekre és a biotechnológiai fejlesztésekre is. A harmadik nagy fókuszterület pedig a hazai energiarendszer és az agrárium klímasemleges megújítása. Mindezek mellett fontos, hogy azokat a nagyon magas színvonalú projektek sem zárják ki, amelyek egyik kategóriába sem rendezhetőek be.

A 75 milliárd forintos keretösszegű (kkv-k innovációs képességének támogatása) pályázatnál, a mikro és kisvállalkozások üzleti folyamatainak innovációjának támogatásánál a cél a pályázó cégek hatékonyabb működése, így a pályázatban a résztvevők gyártástechnológiai modernizációra, üzleti modelljük, illetve marketing szerkezetük megújítására igényelhetnek támogatást.

A vállalkozások számára erre szeptember 9-től lesz lehetőség két héten át, később pedig decemberben, mert akkor indítják el a pályázat negyedik szakaszát.

A pályázati lehetőségekről bővebb információkat az érdeklődők a palyazat.gov.hu oldalon olvashatnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.