Kezdőlap Hírek Válságálló a bécsi vízellátás
No menu items!

Válságálló a bécsi vízellátás

Miközben ősziesen hulló sárga falevelek és kiégett mezők csúfítják el a nyári tájat Európa-szerte, az osztrák főváros mégsem aggódik a vízellátás miatt. Mégpedig azért, mert miközben a bécsi víz jó minőségű, a város klímatanácsnoka, Jürgen Czernohorszky szerint egyben válságbiztos is. A város célja, hogy különböző intézkedésekkel legalább 2050-ig szavatolja a városlakók biztonságos vízellátását.

Kivételes helyzetben vannak a szomszédos főváros lakói, ahol még a csapból is forrásvíz folyik. Bécs vízellátását ugyanis összesen 70 Alsó-Ausztriában és Stájerországban eredő forrás biztosítja. Bár a szárazság az osztrák fővárosra is rányomta bélyegét, a városlakóknak mégsincs okuk aggodalomra.

A vízellátás folyamatosan biztosított, még csak spórolni sem kell a vízzel” – állítja a bécsi vízellátásért felelős Wiener Wasser szóvivője, Astrid Rompolt, aki ennek ellenére óvatosságra int, hisz az erőforrások végesek. Bár az utóbbi negyven évben 150 literről 130 literre csökkent a bécsiek egy főre jutó napi vízfogyasztása, a népességnövekedés miatt azonban 2050-ig várhatóan 15 százalékkal fog nőni a teljes vízfogyasztás.

Nyilvános ivókút Bécsben. Kép forrása: Bigstock

A városvezetés a vízvezeték-hálózat folyamatos felújításával és bővítésével, valamint a víztározók hálózatának bővítésével készül a növekvő fogyasztásra – különös tekintettel azokra a városrészekre, melyeket újonnan népesítenek be a városba költözők. Ezért Bécs épp azon dolgozik, hogy egy negyedik fővezetéket építsen ki Meidling térségében, ősszel pedig egy újabb vezeték létesítésére koncentrál majd a Floridsdorfer híd környékén.

Mindemellett a rekkenő hőségben ivókutak, szökőkutak, tűzcsapra szerelhető párakapuk és vízfüggönyök nyújtanak enyhülést a járókelőknek, ha 30 Celsius-fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Csak első tűnik pazarlásnak ez a nagyvonalú vízhasználat a város utcáin. “A napi vízfogyasztáshoz képest elenyésző az a vízmennyiség, amit erre a célra felhasználunk, mégis egy jól használt erőforrásról van szó, hiszen élhetőbbé teszi a várost” – hangsúlyozza a klímatanácsnok.

Az esővíz hasznosítási lehetőségein is dolgozik a város. A csapadék nagy része eddig a csatornahálózatban, majd a szennyvíztisztító rendszerben landolt, ami nemcsak víz, de energia- és pénzpazarlás is. Sokkal hasznosabb lenne, ha az esővíz felszívódna a talajban és a zöldfelületeket táplálná, ahelyett, hogy ivóvizet kellene pazarolni az öntözésre. Tetőzöldítési és a szivacsváros elveinek megfelelő projektekkel próbálja előremozdítani ezeket a folyamatokat Bécs környezetvédelmi főosztálya. A nagyobb hipermarketeknek például azt tanácsolják, hogy zöldítsék a parkolóikat, alakítsanak ki kisebb zöld szigeteket, ahova elfolyhat a lehulló esővíz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az árréscsökkentés hétfőtől a háztartási cikkekre is kiterjed

A kormány a magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden eszközével fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Hétfőtől az árréscsökkentés a nem élelmiszer-jellegű termékekre is kiterjed. A drogériákban 30 termékkategóriában, így háztartási- és vegyiáruk, tisztálkodási és szépségápolási cikkek esetében az árrés 15 százalékra csökken - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium

Fél évszázad után lecserélik a vonalkódokat

Megérkeznek az új generációs QR-kódok a fekete-fehér „csíkos” vonalkódok helyett

2 nap az élet: Keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

"Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája", keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet

Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása
Hirdetés

Hírek

Fél évszázad után lecserélik a vonalkódokat

Megérkeznek az új generációs QR-kódok a fekete-fehér „csíkos” vonalkódok helyett

2 nap az élet: Keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

"Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája", keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet

Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit