Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vámháború: az USA nagyobb értékű vásárlási ígéretet vár Kínától
No menu items!

Vámháború: az USA nagyobb értékű vásárlási ígéretet vár Kínától

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel folytat tárgyalást Pekingben Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter – közölte Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.

A kereskedelmi tárgyalás várhatóan egy teljes napig eltarthat – ismertette a szóvivő, hozzátéve: a találkozót megelőző telefonos egyeztetéseken sikerült némi előrelépést tenni, de még mindkét fél előtt sok teendő áll.

A mostani megbeszélés immár a nyolcadik a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat és a kínai fél között, amelyet a két ország között kirobbant kereskedelmi háború rendezésének céljából tartanak.

Egyes elemzők szerint a következő hetekben és hónapokban azonban mindössze részleges megállapodásra lehet számítani, ami feltehetően magában foglal majd egy ígéretet Kína részéről arra, hogy nagyobb értékben vásárol cikkeket, egyebek mellett szójababot és földgázt az Egyesült Államoktól. Ez a lépés Trump elnök aggályaira lehetne válasz, aki szerint az egyik fő probléma a két ország kereskedelmi kapcsolataiban a köztük lévő kereskedelmi deficit – az Egyesült Államok ugyanis jóval nagyobb értékben vásárol kínai cikkeket, mint fordítva.

A két ország közti kereskedelmi konfliktusnak mostanra számos károsultja van. A Trump által kínai exportcikkekre kivetett büntetőtarifái miatt egyes amerikai gyártók költségei jelentősen megemelkedtek, aminek következtében esetenként halasztaniuk kellett egyes beszerzéseket.

Az amerikai büntetővámok a kínai exportőröket is negatívan érintették, a bevételkiesések sok helyen elbocsátásokhoz vezettek.

A Peking által az amerikai exportcikkekre válaszlépésként kirótt vámtarifák ugyancsak éreztették hatásukat: a szójabab, és más, az Egyesült Államokból importált agrártermékek ára felszökött Kínában, miközben az amerikai termelők is rosszabbul jártak.

A vámtarifák mellett a két ország kereskedelmi konfliktusának másik sarkalatos pontja, hogy az amerikai fél szerint Kína a technológiái átadására kényszerít minden Kínában működő külföldi vállalatot annak érdekében, hogy előnyhöz juttassa a belföldi cégeket, amelyek a robotika és a mesterséges intelligencia élvonalába kívánnak kerülni világszerte. A kínai fél elutasítja e vádakat.

A kereskedelmi minisztérium szóvivője is kijelentette: Kína nem kényszerít senkit a technológiája átadására. A kínai törvényhozás egyébként éppen e hónapban fogadott el egy törvényt, amely a kínai szabályozó testületeket hivatott akadályozni abban, hogy a Kínában üzletelni kívánó külföldi cégek ipari titkait belföldi cégeknek kiszivárogtathassák. Az új szabályozás ráadásul arra is lehetőséget teremt, hogy a külföldi cégek kínai partner nélkül lépjenek a kínai piacra.

A múlt hét végén Donald Trump elnök a Fox Business televíziós csatornának bizakodóan nyilatkozott a Pekingben esedékes tárgyalásokról, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: egyre közelebb járnak a megoldáshoz. Hangsúlyozta: ez önmagában még nem jelenti, hogy el is jutnak hozzá, de egyre közelednek. Az amerikai elnök ugyanakkor továbbra is kitart amellett, hogy nem kívánja feloldani az 50 milliárd dollár (14,2 ezer milliárd forint) értékű kínai exportcikkre kivetett 25 százalékos vámtarifát.

A kínai miniszterelnök-helyettes a tervek szerint április elején utazik majd Washingtonba a tárgyalások folytatására – értesült az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.