Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Vámháború. Peking nem fél ellenlépéseket tenni
No menu items!

Vámháború. Peking nem fél ellenlépéseket tenni

Kína válaszlépéseket ígér arra az esetre, ha az Egyesült Államok szeptember 1-jén kiveti a büntetővámokkal eddig nem sújtott kínai árucikkek pótvámját – közölte a kínai kormányzat vámügyekért felelős biztottsága.

amerikai-kínai vámháború. azüzlet.huA bizottság szerint az újabb, 10 százalékos pótvámok kivetésével az amerikai fél súlyosan megszegné a két államfő legutóbbi találkozóin, Argentínában és Oszakában létrejött egyezségeket. Arról nem tettek említést, hogy a kereskedelmi tárgyalások szeptemberre, az Egyesült Államokba tervezett következő fordulójával kapcsolatos tervben történt-e változás.

Donald Trump amerikai elnök kedden ugyan az érintett árucikkek csaknem hatvan százaléka – egyebek mellett mobiltelefonok, laptopok, egyes játékok, számítógép-kijelzők, cipők és ruhaneműk – esetében december 15-re halasztotta a legújabb pótvámok életbe léptetését, de a büntetővámok december közepétől így is az Egyesült Államokba irányuló kínai export jelentős részét érinteni fogják. A kínai kormányzat nyilatkozata erről az enyhítésről sem ejtett szót.

A világ két legnagyobb gazdasága között dúló kereskedelmi háborúban Washington eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importcikkre vetett ki 25 százalékos pótvámokat, amire válaszul Kína 110 milliárd dollár értékű amerikai árut sújtott különböző mértékű büntetővámokkal, így már csak mintegy 45 milliárd dollár értékű amerikai importot nem érintenek a kínai szankciók. 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.