Kezdőlap Gazdaság Várakozásokon felüli GDP-adat - bizakodóbbak az elemzők
No menu items!

Várakozásokon felüli GDP-adat – bizakodóbbak az elemzők

A várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP-adat láttán felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők. A kockázatok közül a koronavírus delta variánsát emelték ki.

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt.

Biztató GDP adatok

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője megállapította, hogy a GDP már mintegy fél százalékkal meghaladta a járvány előtti szintet. Az idei növekedés már akkor elérheti a 6,8 százalékot, ha a második fél évben stagnál a gazdaság. A vártnál lényegesen jobb második negyedéves GDP hatására a Takarékbank idei növekedési előrejelzését 8 százalék környékére javíthatja az eddigi 7,7 százalékról, míg jövőre továbbra is 7 százalékos növekedésre számítanak.

Hozzátette: a kilábalás, a GDP helyreállása korántsem egyenletes, egyes ágazatok (élen az infokommunikációval) már bőven meghaladják a járvány előtti szintet. Az idegenforgalomhoz, rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások ugyanakkor még bőven elmaradnak. Bár a delta variáns egyértelmű kockázatot jelent, ezen ágazatok folytathatják tevékenységüket a helyreállás érdekében, ami a jövő évre is áthúzódik. Ezért a következő negyedévekben még kifejezetten erős növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői, amit a munkaerőpiac helyreállása és az erőteljes bérdinamika is támogat.

Kockázatok

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője elmondta: a mostani adat megjelenése előtt még 6,7 százalékos növekedést valószínűsítettek 2021-re. A friss számok fényében elképzelhető, hogy 7 százalék feletti bővüléssel zárja az évet a magyar gazdaság. Ugyanakkor kockázatokkal is számolni kell. A vírusvariánsok terjedése miatt ugyanis újabb hullámok okozhatnak megtorpanást nemzetközi szinten, amely a magyar gazdaságra is hatással lehet.

Hozzátette: egyelőre első becslésről van szó, de annyi már az eddig megjelent makroadatokból is látható, hogy például az építőipar májusi és júniusi kimagasló teljesítménye biztosan hozzájárult a bővüléshez. Ahogy az ipari termelés is, amely áprilisban, májusban és júniusban egyaránt jókora növekedést ért el, részben az alacsony bázis miatt – tette hozzá.

Dinamikus növekedés

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a friss GDP-adatban az a meglepő, hogy az éves és negyedéves növekedés is meghaladja a várakozást. Sőt, a gazdaság teljesítménye már elérte a 2019. negyedik negyedévi szintet, azaz makroszinten a gazdaság kilábalt a válságból.

Az elemző szerint a termelési oldalon vélhetően mind a szolgáltatások, mind az ipar növekedése dinamikus lehetett. A  felhasználási oldalon a fogyasztás bővülése emelhető ki. A magyar gazdaság gyors újraindulásában szerepet játszott a korlátozások viszonylag korai lazítása. Emellett a vállalkozások és az állam jó ellenállóképessége. Illetve a beruházások magas szintje. A vártnál jóval kedvezőbb adat miatt az idei növekedés az eddig becsültnél magasabb lehet. Meghaladhatja a 7, de kedvező esetben akár a 8 százalékot is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.