Kezdőlap Címkék 2021 második negyedév

2021 második negyedév

Államháztartás – KSH: csökkent a hiány a második negyedévben

Az első negyedévi 6,0 százalék után a második negyedévben 2,5 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya. Így az első félévben 4,2 százalékon állt, 0,5 százalékponttal alacsonyabban az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Olcsóbb lett a kötelező biztosítás

A kötelező biztosítás (kgfb) átlagos állománydíja a második negyedév végén 44 ezer forintra csökkent az előző negyedévben mért 46 ezer forintról.

MNB: a vállalati és a lakossági hitelállomány is nőtt

A vállalatok banki hitelállománya 7 százalékkal, a lakossági hitelállomány pedig csaknem 16 százalékkal növekedett a második negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Erről a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságának főosztályvezetője beszélt.

KSH: az ipar és a szolgáltatások húzták a GDP-t

A GDP volumene 17,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A növekedéshez az ipari termelés 7,3, a szolgáltatások 7,0, az építőipar pedig 0,9 százalékponttal járult hozzá - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: jelentősen bővültek a beruházások a második negyedévben

A járvány által tavaly leginkább érintett időszakhoz képest 10,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene az idei második negyedévben. Elsősorban a feldolgozóiparban és a szolgáltatásban tevékenykedő vállalkozások gépberuházásai növelték a teljesítményt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

OECD: gyorsult a növekedés, közel a járvány előtti szint

Még mindig nem érte el a koronavírus-járvány előtti szinteket a GDP az OECD 37 tagállamában. Jóllehet a gazdasági növekedés üteme gyorsult a második negyedévben.

KSH: 983 millió euróval nőtt a szolgáltatások exporttöbblete

A szolgáltatások exportjának euróban számított értéke 20,8 százalékkal nőtt, miközben az importé 3,4 százalékkal csökkent a második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest. Az aktívum 1571 millió euró volt, 983 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Németország. A feldolgozóipar húzta a növekedést

Az előző becsléshez képest nagyobb GDP-növekedést ért el a német gazdaság a második negyedévben. A legnagyobb éves bővülés a feldolgozóiparban volt - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

MNB: nőtt a háztartások vagyona – és az adóssága is

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona. Ebből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.

Várakozásokon felüli GDP-adat – bizakodóbbak az elemzők

A várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP-adat láttán felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők. A kockázatok közül a koronavírus delta variánsát emelték ki.

MNB: nagyot esett az államadósság – a GDP növekedése miatt

A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság: a második negyedév végén az államháztartás névértéken számolt konszolidált bruttó adóssága 39 406 milliárd forint, a GDP 77,6 százaléka volt. Ez 3,4 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél.

Varga Mihály: a magyar újraindítás az egyik leggyorsabb az EU-ban

A magyar újraindítás az egyik leggyorsabb az EU-ban.  A gazdaság teljesítménye meghaladta a járvány előtti szintet. A valaha mért legmagasabb negyedéves növekedési szintet teljesítette Magyarország.

KSH: közel 18 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Oroszország. Tíz százalék fölötti GDP-növekedés

Éves bázison tíz százalék fölötti ütemben bővült az orosz gazdaság teljesítménye a második negyedévben. Az első negyedévben még csökkenést mértek.

Javult az üzleti bizalom – a feldolgozóipar a legoptimistább

Az üzleti bizalom szintje a tavaly tavaszi mélypont óta folyamatosan javul Magyarországon, a negyedéves konjunktúramutató az idén áprilisi 27 pontról 32-re nőtt. Az index értéke a feldolgozóipari vállalkozásoknál a legmagasabb - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI).

A turisták visszatérése kedvez a kiskereskedelemnek – elemzés

A kiskereskedelmi forgalom második negyedévi emelkedése a gazdaság újraindulását mutatja, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. A továbbiakban a külföldi turisták visszatérése is lendületet adhat - kommentálták a KSH legfrissebb adatait az elemzők.

Richter: árbevételi rekordot hozott a második negyedév

Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén - mondta Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelve.

Eurózóna. Várakozásokon felüli negyedéves növekedés

A várakozásokhoz képest nagyobb ütemben nőtt az euróövezet gazdaságának teljesítménye a második negyedévben negyedéves és éves összevetésben - jelentette az Eurostat.

Amerika. A vártnál gyengébb lett a negyedéves GDP-adat

Jelentősen, de az elemzők által vártnál szerényebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A növekedéshez hozzájárult, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával gyorsuló ütemben kezdett visszatérni a gazdasági és társadalmi élet a normális kerékvágásba.

Újra teljes fordulatszámon a Wizz Air – bővült a géppark is

A Wizz Air júliusban és augusztusban már 2019-es kapacitása 90-100 százalékán repül, és ezzel az első olyan európai légitársaság lesz, amely visszaállítja a járvány előtti működését - közölte Váradi József a cég 2022-es üzleti évének első negyedéről kiadott gyorsjelentést kommentálva.

Friss

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlást meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).