Kezdőlap Cégvilág Varga: komoly a magyar cégek iránti kereslet Kazahsztánban
No menu items!

Varga: komoly a magyar cégek iránti kereslet Kazahsztánban

Kazahsztán és Magyarország gazdasági együttműködése évről-évre erősödik, amelyben a következő szintet a kölcsönös beruházások és a magyar-kazah vegyesvállalatok létrejötte jelenti – jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nurszultanban. 

Varga Mihály

A miniszter hangsúlyozta: a magyar cégek szaktudása és az általuk alkalmazott technológia iránt komoly kereslet van a kazah gazdaságban, ezt jól mutatja, hogy a mostani fórumra minden korábbinál nagyobb létszámú üzletember-delegáció utazott Kazahsztánba.

A tárcavezető kiemelte: Kazahsztán Magyarország fontos stratégiai partnere a közép-ázsiai régióban és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését célzó törekvések egyre több eredményt hoznak. A két ország közötti kereskedelem már három éve folyamatosan emelkedik, tavaly a teljes áruforgalom több mint a negyedével nőtt, meghaladta a 600 millió dollárt, de az azt megelőző évben majdnem 200 százalékos volt a bővülés.

A Magyarország és Kazahsztán közötti beruházási kapcsolatokról szólva a Varga Mihály kifejtette: Magyarország uniós átlag feletti növekedést, képzett munkaerőt, csökkenő adóterheket és kiváló logisztikai elhelyezkedést kínál a kazah vállalatok számára, ahogyan a Mol már több mint 10 éve van jelen sikeresen a közép-ázsiai országban.

Hasonló adottságokkal és előnyökkel rendelkezik Kazahsztán is a térségben, ezért a magyar kormány több módon is támogatja a kazah piacra törekvő vállalkozásokat, de a kétoldalú kapcsolatok fejlődését segíti a már két éve eredményesen működő közvetlen légi járat is, amelyen már több mint 50 ezren utaztak.

Az üzleti fórum keretében Varga Mihály gazdasági együttműködési egyezményt ír alá Ruszlan Dalenov kazah nemzetgazdasági miniszterrel a két ország közötti befektetési és üzleti kapcsolatok további bővítéséről. Az egyezmény mellett további tíz megállapodás született egyebek mellett oktatási, kulturális, víz- és agrárügyi, pénzügyi, továbbá üzleti együttműködésekről a kazah és magyar fél képviselői között – értesült az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.