Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: nem kell külföldi hitelt felvenni
No menu items!

Varga Mihály: nem kell külföldi hitelt felvenni

A kormány saját forrásokból fedezi a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi programot, külföldi hitelt nem tervez felvenni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető a Kossuth Rádióban elmondta, a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv értéke a nemzeti össztermék (GDP) 18-20 százaléka körül van. A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van. “Ha úgy látjuk, hogy nem elegendő a munkahelyteremtés érdekében ez a mostani szakasz, akkor a kormánynak további lépéseket kell hoznia” – fogalmazott.

Varga Mihály

Kitért arra is, hogy létrehoznak az idei költségvetésben egy védekezési alapot, amelynek az értéke 634 milliárd forint és egy gazdaságvédelmi alapot 1345 milliárd forinttal. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 milliárd forint “mozdul meg” a költségvetésben – fűzte hozzá.

Rámutatott, van egy harmadik alap is, amely az Európai Unióból érkező forrásokat kezeli, ez azonban egyelőre üres, ugyanis az uniótól – az álhírek ellenére – nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezésre. Az EU olyan forrásokat kíván előre hozni, amelyek egyébként is jártak volna az országnak, mint például a kohéziós alapban rendelkezésre álló összegek.

Ezzel az a probléma, hogy Magyarország a pályázatokat már kiírta, a támogatások jelentős része le van kötve, tehát ez likviditásban, pénzügyi segítségben annyit jelent csak, hogy előrébb hoznak olyan kifizetéseket, amelyekre később került volna sor, plusz pénzt ez önmagában nem jelent” – hangsúlyozta.

Elmondta azt is, nem tervez külföldi hitelt felvenni a kormány, hiszen Magyarország olyan stabil pénzügyi pályára került az elmúlt években, ami lehetővé teszi, hogy saját forrásokból teremtse meg a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi program lehetőségét.

A tárcavezető emlékeztetett, az elmúlt években fegyelmezett államháztartás-gazdálkodást alakítottak ki, így 3 százalék alatt alakult a hiány; tavaly ez éppen 2 százalék volt. Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent az államadósság mértéke is: 2010-ben ez a GDP több mint 80 százaléka, tavaly pedig a 66 százaléka volt.

Hozzátette, most az a döntés született, hogy a járvány miatt a hiányt egy kicsit “elengedhetik”, de továbbra is 3 százalék alatt próbálják tartani: a 2,7 százalékos hiány közel ezer milliárd forintos plusz mozgásteret enged.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás