Kezdőlap Mozaik Vegyen állami vagyont online

Vegyen állami vagyont online

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül már nemcsak ingatlanok és ingóságok, hanem társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílik, a fejlesztéssel teljessé vált az állami vagyonelemek online értékesítésének köre.

Az MNV közleménye szerint csaknem 80 társasági részesedést hirdettek meg, független szakértő piaci értékbecslése alapján meghatározott kikiáltási áron. A társaságok jellemzően nem látnak el közfeladatot, így állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt.

A 2015 szeptembere óta működtetett online aukciós felület segítségével nyílt meg a lehetőség az állami vagyonelemek elektronikus értékesítése előtt. Az indulás óta a költségvetésnek több mint 37 milliárd forint bevételt eredményezett a mintegy 1400 ingatlan értékesítése.

A nemzeti vagyonkezelő kiemelte: a teljes körű transzparenciát biztosító aukciós rendszer lényege, hogy bárhonnan elérhető, így azon keresztül bárki licitálhat. Költséghatékony, gyors, rugalmas értékesítési folyamatokat tesz lehetővé, a potenciális vevők szélesebb köréhez eljutva pedig éles versenyhelyzetet teremt.

A rendszer maradéktalanul megfelel az állami vagyongazdálkodással szemben támasztott szigorú törvényi követelményeknek – áll az MNV közleményében.

(Link az online aukciós oldalhoz)

Friss

Terjed a sertéspestis Pest megyében

A korábban fertőzötté vált budakeszi zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.

BÉT – Emelkedést vár az elemző

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

Vörösiszap szerencsétlenség – Felmentésüket kérték a vádlottak

A vörösiszapper tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte a Győri Ítélőtáblán. Az ügyész döntően súlyosítást indítványozott másodfokú eljárásban, egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet.

Hírek

Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

Vizet hozott a Naprendszerbe – vasárnap megfigyelhető

Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös. Az égi vándor vasárnap nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

Tejfehérje-allergia ellen anyatejjel

Az anyatej hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló, a gyermekek három százalékát érintő tejfehérje-allergia megelőzéséhez - közölte az Első 1000 nap program.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Tanárkéselés: Palkovics László telefonon kért tájékoztatást

A győri tanárkéselésre reagált az szakképzési intézmények fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mint közleményükben fogalmaztak: megdöbbenéssel fogadta a győri iskolában történt késelés hírét.

Tudósok vizsgálták a slágerek titkait

Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag. A tudósok úgy vélik, megfejtették a jó dalok írásának titkát. 

Kisebb mínuszok jönnek – néhol ónos szitálás

Jellemzően borult, párás idő lesz a hét végén. Kissé mérséklődik a hideg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Tanárnőjét késelte meg egy diák Győrben

Egy 17 éves diák többször megszúrta tanárnőjét csütörtök délben egy győri iskolában.

BKK – Kártyával is rendezhető az utólagos pótdíj

Immár bankkártyával is kifizethetik a határidőn túli pótdíjat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain bliccelők. Az érintetteknek értesítő levelet küldenek.

Többszintű társadalomban élnek a gyöngytyúkok

Többszintű társadalmat fedeztek fel a keselyűfejű gyöngytyúkok (Acryllium vulturinum) egy populációját vizsgálva német tudósok.

Lehullt a lepel a Habsburg-áll titkáról

Belterjesség okozta a Habsburgok jellegzetes előreálló alsó ajkait - közölték spanyol kutatók, akik a család 15-17. században élt tagjait vizsgálták.

Fegyverropogás Pearl Harborban – három halott

Két embert megölt, egyet súlyosan megsebesített egy amerikai tengerész Hawaiin, a Pearl Harbor-i flottatámaszponton, majd magával is végzett - közölték a támaszpont tisztségviselői.

Gazdaság

Az ÁSZ átgondolt áfacsökkentésre int

Az áfa csökkentése a termékek felénél nem mérsékelte a fogyasztói árakat, ezért az áfacsökkentés elhatározása előtt átgondolt értékelés szükséges - erre az Állami Számvevőszék legfrissebb elemzése figyelmeztet.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Magyar kilátások. Az IMF javította prognózisát

Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

Az Európai Tanács elnöke szorosabb gazdasági és monetáris uniót akar

A gazdasági és monetáris unió elmélyítése, valamint a bankunió erősítése mellett érvelt az Európai Tanács elnöke az Európai Unió fő vezetőinek brüsszeli munkamegbeszélésén.

Matolcsy: új, kihívásokkal teli világrend alakul

A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Kevesebb a hamis forint

A Magyar Nemzeti Bank napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom