Kezdőlap Gazdaság Versenyképességi rangsor. Öt helyet javított Magyarország
No menu items!

Versenyképességi rangsor. Öt helyet javított Magyarország

Varga: Magyarország előnnyel tudott kijönni a válságból. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az ICEG European Center független közgazdasági kutatóintézet közreműködésével készülő 2021-es IMD Versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyarország így a 42. helyre lépett, amivel a harmadik legnagyobb javulást érte el.

A pénzügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy a 42. hely még messze van a kívánatostól; tovább kell folytatni a versenyképességi tanácsban megkezdett munkát.

Összegzése szerint a magyar gazdaságvédelmi intézkedések nemcsak a válság hatásait tompították, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság lépéselőnybe kerüljön, növelje versenyképességét. Az a támogató, ösztönző gazdaságpolitika, amely eddig is jellemezte a magyar kormány működését, szavai szerint a jövőben is folytatóik.

Kiemelte: a jelentős előrelépés annak köszönhető, hogy a kormány világos elveket követett a gazdaságvédelmi intézkedések terén is; a cél a kezdetekről az volt, hogy Magyarország ne csak a járvány gazdasági hatásait tudja eredményesen kivédeni, hanem előnnyel tudjon kijönni a válságból.

Magyarország a visegrádi országok között is javított: a második helyen áll, csak Csehország előzte meg, Lengyelország és Szlovákia is hátrébb végzett a rangsorban – mondta.

Varga Mihály kifejtette, hogy nem adóemelésekkel és elvonásokkal kezelték a válságot, éppen ellenkezőleg: jelentős adócsökkentéseket, adóegyszerűsítéseket hajtottak végre, növelték a beruházások támogatását, és kiemelt figyelmet fordítottak a munkahelyek védelmére. A felmérés alátámasztja, hogy ezek az intézkedések hatásosak voltak: a legnagyobb javulást a versenyképes adórendszer, a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és a nemzetközi befektetések terén mérték Magyarországnál – ismertette.

Varga Mihály kiemelte az IMD elemzésének néhány fontos megállapítását: a gazdasági teljesítmény faktorban 11 helyezéssel a 8. helyre lépett előre az ország, ami 25 éve a legjobb pozíciója.

A vizsgált 20 alfaktor közül 14-ben javult Magyarország helyezése. A foglalkoztatás és az adózás alfaktorban a mindenkori legkiemelkedőbb helyezést érte el – mondta.

A nemzetközi befektetésekben 30 helyet javult az ország pozíciója. A miniszter hangsúlyozta, hogy a válság idején is kiemelt figyelmet fordítottak a beruházások ösztönzésére, amit jól tükröz, hogy a költségvetésből tavaly több mint 4 ezermilliárd forintot a beruházások támogatására fordítottak. A Nemzeti Befektetési Ügynökség 2020-ban 907 projekt megvalósulásához járult hozzá, amelynek eredményeképp 4,078 milliárd euró értékű beruházás valósul meg, ami több mint 1400 milliárd forint beruházást jelent.

A foglalkoztatás és a munkaerőpiac területén hét-hét helyet tudott javítani az ország. Az áprilisi adat szerint 4,4 százalékos a munkanélküliségi ráta, az eurozóna átlaga ezzel szemben 8 százalék körül van.

A kormányzati hatékonyság faktorban hét helyezést javítva a 40. helyet érte el az ország, amely 2007 óta a legkedvezőbb pozíció, az infrastruktúra faktorban pedig 4 helyezést javított, ez a 37. helyet jelenti.

Az IMD svájci üzleti iskola Versenyképesség Központja (IMD World Competitiveness Center) 1989 óta teszi közzé évkönyv formájában versenyképességi rangsorát. Ebben 258 indikátorra építenek és 63 ország relatív rangsorát adják meg.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.