Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Veszteséges negyedévet könyvelt el a Ryanair
No menu items!

Veszteséges negyedévet könyvelt el a Ryanair

A bér- és kerozinköltség jelentős emelkedése miatt 68 millió eurós üzemi veszteséget jelentett a Ryanair-csoport a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévéről. 

A légitársaság a honlapján hétfőn közzétett eredmény-kimutatása szerint 1,5 milliárd euró bevételre tett szert a tavaly október-decemberi időszakban, 12 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. A költségszint ugyanakkor 30 százalékkal emelkedett és 1,6 milliárd eurót tett ki. A növekedés oka, hogy a szakszervezetekkel aláírt bérmegállapodások miatt a bérköltség 32 százalékkal nőtt, a kerozin pedig a világpiaci ár változása miatt 31 százalékkal többe került, mint egy évvel korábban.

Üzemi szinten így a Ryanair és a Lauda alkotta csoport 68 millió eurós veszteséget termelt az egy évvel korábbi 126 milliós nyereség után, az adózott eredmény pedig csoportszinten 66,1 millió euró veszteséget mutatott. Egy évvel korábban még 105 milliós nyereségről adtak számot ugyanebben az időszakban – írta az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.