Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Vigyázat: nem mind jó LED, ami fénylik
No menu items!

Vigyázat: nem mind jó LED, ami fénylik

Habár szeptembertől – a régi termékek kifutásáig -, már csak LED lámpákat árusíthatnak az üzletek, a LED forradalom mégis lassan halad végig a piacon. Az okokról kérdeztük a szakembereket.  

A számok önmagukért beszélnek: a kisebb karbantartási igényű és hosszabb élettartamú LED-ekkel a hagyományos izzólámpához képest 80-90 százalékos, a fénycsövekhez mérten 40-50 százalékos megtakarítás érhető el. Ami egy átlagos háztartásban is akár évi több ezer forintos megtakarítást eredményezhet. Ráadásul amíg a LED-ek átlagos hivatalos élettartama nagyjából 15-50 ezer, addig a kompakt fénycsöveké 15.000, az izzólámpáké 1000, a halogéné pedig 2000 óra.

A LED külön előnye a kis mérete, amiért az izzókkal, fénycsövekkel, kompakt lámpákkal szemben sokrétű és változatos műszaki megoldások megvalósítására alkalmas. Ez a modern otthonokban egyre elterjedtebb dizájnlámpák esetében is komoly előnyt jelent. A technológia váltás kapcsán azonban a megszokás mellett, sokakban mégis ellenérzéseket szült a LED-ek magas ára és a korábbi hideg fénye. Szakemberek szerint ez már a múlt, de a LED valóban olyan fényforrás, amelyről érdemes a szakembert megkérdezni.

Nagy János

Nagy János a Világítástechnikai Társaság elnöke úgy látja, hogy a lakossági LED átállás jó ütemben halad. Ami egyrészt annak köszönhető, hogy ma már a meleg fény is megjelent a LED palettán, miközben azért is nőtt a nyitottság az új technológia iránt, mert a hagyományos izzókból már egyre kevesebb van a polcokon és miközben a még itt-ott kapható halogének ára emelkedett, a LED-eké csökkent.

Részben a nagyobb szériaszám miatt, és azért, mert miközben korábban alumínium hűtéssel biztosították a LED-ek hűtését, ma már főként olcsóbb, hővezető műanyagokat használnak, ami azért a minőség rovására megy.

Így viszont eljutottunk oda, hogy ha például 2015-ben mondjuk 1000 forintért vettünk egy LED égőt, ma már 600-ért is megkapjuk. Ezért, hogy miközben a nagyobb beruházást jelentő ipari felhasználás alig növekszik, a lakosságnál már 20 százalékos a LED-ek aránya. Sőt kis túlzással az is elmondható, hogy minden háztartásban legalább egy LED izzót találni már.

Mentes Zsolt

Mentes Zsolt a nagy és kiskereskedelem piacán egyaránt érintett Mentavill Kft. ügyvezető igazgatója szerint a LED-ek kapcsán felértékelődik a jól képzett eladók szerepe, akik a vevők számára a szó szoros értelemben értéket adnak a szakmai információkkal. Fontosnak tartja például azt, hogy el kell magyarázni: álhír az, hogy a lakossági LED-es átállás néhány hónap alatt megtérül.

Ellenben, ha sikerül az ízlésünknek megfelelő fényű LED lámpát vásárolnunk, az hosszabb távon nemcsak, hogy visszahozza az árát, de a hagyományos izzóknál messze tovább és alacsonyabb energiafelhasználással, környezetbarátabb módon szolgálja megbízhatóan gazdáját.

A cégvezető tapasztalatai szerint, miközben a lakossági vevők egyre nagyobb forgalmat generálnak, a céges felhasználók közül elsősorban a KKV szektor indult el a LED-es csere irányába, mivel egy nagyvállalatnál lényegesen nagyobb beruházást jelent az átállás.

Ugyanakkor, különösen a multinacionális vállalatok globális zöld elkötelezettsége miatt a vállalati szektornak ez a szegmense – a hosszútávú energia megtakarítás miatt is -, egyre inkább elkötelezett a LED-ek cseréje iránt. Azt a veszélyt ugyanakkor ő is látja, hogy a rendkívül olcsó tucat termékek nagy veszélyt jelentenek a piacra, nem csak azért, mert hamar tönkremennek – és így már nem is olyan olcsók -, hanem azért is, mert többségük a szemet rontva vibrál is.

A Mentavill ezért például minden alkalommal bevizsgáltatja az importált saját márkás termékeit, amelyek kifejlesztésénél mindig igénybe veszik a szakemberek segítségét is.

Mentes Zsolt, aki a kizárólag családi tulajdonú nagykereskedőket tömörítő legnagyobb épületvillamossági nemzetközi szervezet az IMELCO elnökségi tagja, az európai folyamatokat elemezve azt mondja, a magyarországi trendek ha jelentős fáziskéséssel is, de követik a nyugati trendeket. Ugyanakkor a LED-ek korábbi elterjedését ott az elkötelezettebb zöld szemlélet mellett az is segítette, hogy a nagyobb vásárlóerőből fakadó nagyobb forgalom miatt a LED-ek ára is hamarabb közelített a hagyományos izzókéhoz.

Miközben a világ teljes villamosenergia felhasználásának közel 20 százalékát a világítás teszi ki, a környezetbarát, rendkívül jelentős CO2 kibocsátás csökkenést eredményező LED-es átállással a Föld világításra szánt villamosenergiájának több mint kétharmada megtakarítható. A ledsmagazine.com szerint az Európai Bizottság úgy látja, hogy az energiahatékony lámpákra való áttérés éves szinten akkora villamosenergia-megtakarítást eredményez, mint ami Portugália teljes éves villamosenergia-fogyasztásának felel meg. Mindez pedig 2025-re 15,2 millió tonna CO2-kibocsátás csökkentést eredményezhet. Más kérdés, hogy LED-ek világszerte még csak a világítási rendszerek 10 százalékát teszik ki az izzólámpák és a halogén öröksége miatt. Az előrejelzések szerint azonban a LED a következő évtizedben már a világítás legfőbb forrása lesz.

 

 

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.