Kezdőlap Élelmiszeripar Világpiaci élelmiszerárak - csak a hús lett olcsóbb
No menu items!

Világpiaci élelmiszerárak – csak a hús lett olcsóbb

A szemes termények, a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak – derül ki a FAO adataiból. A húsfélék ára októberben már a második egymást követő hónapban csökkent.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított októberi árindex szeptemberhez képest 3,1 százalékkal (3 ponttal) 100,9 pontra nőtt, tavaly októberhez képest pedig 6 százalékkal (5,7 ponttal) emelkedett.

A világpiaci élelmiszerárak alakulása. Pirossal a 2020-as év görbéje

Az idén januárban az átfogó árindex magasabb, 102,5 pont volt.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Októberben a szemes termények árindexe nőtt a legjelentősebben, szeptemberhez viszonyítva 7,2 százalékkal (7,5 ponttal) 111,6 pontra emelkedett és ezzel már negyedik hónapja tartott a drágulás.

A növényi olajok árindexe kilenchavi csúcsra, 106,4 pontra emelkedett októberben, ami 1,8 százalék (1,8 pont) növekedés szeptemberhez viszonyítva.

Októberben már ötödik hónapja emelkedett a tejtermékek árindexe, szeptemberrel összevetve 2,2 százalékkal (2,2 ponttal) 104,4 pontra nőtt.

A cukor árindexe 7,6 százalékkal (6 ponttal) 85 pontra erősödött októberen.

A húsfélék októberi árindexe 0,5 százalékkal (0,5 ponttal) 90,7 pontra mérséklődött, január óta kilencedszer jegyeztek fel havi szintű árcsökkenést. Októberben olcsóbb volt a sertés, a szarvasmarha és a baromfihús, de többet kellet fizetni a juhhúsért, mint szeptemberben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.

A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Új nyaralási lehetőség az UNITRAVEL károsult utasainak

Rendhagyó megoldással segíti a fizetésképtelenné vált UNITRAVEL Kft. érintett ügyfeleit a Colonnade Biztosító a nyári főszezon közepén. Az utasok két lehetőség közül választhatnak: továbbra is dönthetnek úgy, hogy kárigényüket a biztosítóhoz nyújtják be, vagy – az IBUSZ Utazási Irodák Kft. közreműködésével – az eredetileg lefoglalt útjukra mehetnek el. Az esetek döntő többségében ez megvalósítható, ahol pedig nem, ott a befizetett összeg értékében új utazást választhatnak az IBUSZ segítségével. Az a cél, hogy a régóta tervezett családi pihenés, nyári kikapcsolódás lehetősége ne vesszen el a kialakult helyzet ellenére sem.

Tarol a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb

Júniusban még egy hajszállal Olaszország volt az első a legnépszerűbb úti célok listáján, júliusban viszont egyértelműen a horvát tengerpart vált a favorittá az utasbiztosítás szerződést kötők körében.
Hirdetés

Hírek

Kékvillogós járműcsodák költöznek szombaton a ferihegyi Aeroparkba

Jön az V. Kéklámpás Találkozó Ferihegyen. Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 19-én, szombaton. A látogatók testközelből kapnak ízelítőt a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a különféle speciális szolgálatok munkájából, melyek toborzást is tartanak. A repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek. Az idei programon a Terrorelhárítási Központ is képviselteti magát. 

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,