Kezdőlap Hírek Vírustagadás - vádemelési javaslat rémhírterjesztés miatt
No menu items!

Vírustagadás – vádemelési javaslat rémhírterjesztés miatt

Gál Kristóf az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője: rémhírterjesztés miatt indított a rendőrség nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben

Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatóján.

Az alezredes úgy fogalmazott: a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.

Gál Kristóf felidézte: tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben. Hozzátette: az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.

A Népszava cikke szerint kihallgatták a Facebookon szereplő személyt, Gődény Györgyöt Fotó: Erdős Dénes

Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.

A szóvivő december 11-én, az operatív törzs aznapi online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy négy olyan emberhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik “a vírusszkeptikus tartalmak hangadói”.

Szintén aznap a Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: “hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat ‘nemzetinek’ mondó nyomozóiroda emberei”.

…a koronavírus elleni vakcináról próbálta meg lebeszélni követőit.

Az elmúlt napi adatokat ismertetve Gál Kristóf a szerdai tájékoztatón elmondta: a rendőrök 527 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden. Közülük 512-en a közterületen, 6-an tömegközlekedési járművökön, illetve a megállóikban, 9-en pedig egyéb zárt helyen nem viselték a védőeszközt.

Az éjfél és reggel 5 óra között érvényben lévő kijárási tilalom megszegése miatt 63-szor intézkedtek, 18, Magyarországon átutazó emberrel szemben pedig azért, mert nem tartották be a rájuk vonatkozó rendelkezéseket.

Hatósági házi karanténban jelenleg 24 796 ember van, közülük 1499-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobil alkalmazást – ismertette a szóvivő.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sikeres jubileumi szezont zárt és nagy tervekre készül a Mátraszentistváni Sípark

Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.

Lakásbiztosítása van? Siessen, már nincs sok idő váltani!

Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.

Francia mintára segítenék a szatmár-beregi térség turisztikai fejlődését

Francia mintára közös projektet tervez indítani a Kislépték Egyesület, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) a szatmári és beregi térségben, hogy elősegítsék a turisztikai régió fejlődését.

Az MNB új vezérigazgatót jelöl a Budapesti Értéktőzsde élére

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága 2025. május 1-jei hatállyal Tóth Tibort jelöli a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának. A korábbi makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Végh Richárdot váltja a BÉT élén.
Hirdetés

Hírek

Így módosulhat most az ESG-törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetést indít az Európai Bizottság...

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Március végétől Debrecenből Lipcsébe és Máltára hoz járatot a BMW

A Universal Airlines március 30-tól heti két retúrjáratot indít...

Németország kiszabadult a költségvetési kalodából. Örülhetünk?

Friedrich Merz A német parlament történelmi döntést hozott: elfogadták azt...

Gyengült hétfő reggelre a forint

Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.

Gyengült a forint kedd reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Cseh szakember az Air France-KLM magyarországi irodájának új vezetője

A légitársasági csoportnál 23 éve dolgozó Jan Kropáčeket nevezte...

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.