Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MNB-kampány - Kiszorítanák a változó kamatozású jelzáloghiteleket

MNB-kampány – Kiszorítanák a változó kamatozású jelzáloghiteleket

Kampányt indított a változó kamatozású jelzáloghitelek fix kamatozásúra váltása érdekében a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség.

Ennek során a bankok várhatóan 129 ezer szerződés alapján küldenek ki tájékoztató levelet annak érdekében, hogy a korábbi változó kamatozású jelzáloghiteleiket fix kamatozású kölcsönre változtassák át az ügyfelek. Ez mintegy 894 milliárd forint hitelállományt érint.

Freisleben Vilmos

Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója elmondta: a hitelintézetek három ütemben, legelőször a leginkább veszélyeztetett mintegy 15 300 ügyfélnek július 15-ig levelet küldenek arról, hogy fontolják meg kölcsöneik átváltását fix kamatozásúra. A legveszélyeztetettebb ügyfélkörnek a 15 éves hátralévő futamidejű, törlesztési képességre tekintettel a kamatkockázatnak leginkább kitett banki partnereket tekintik – mondta Freisleben Vilmos.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára közölte: az újonnan kötött lakossági jelzáloghitelnél a fix kamatozású hitelek aránya elérte a 96,5 százalékot, tavaly ilyenkor 67,7 százalék volt az arány.

Kovács Levente hangsúlyozta: az elmúlt években, leszűrve a 2008-as válság tanulságait is, “rengeteg pénzt, paripát, fegyvert” fordított a Magyar Bankszövetség és az MNB arra, hogy a magyar lakosság pénzügyi ismeretszintje, pénzügyi jártassága nőjjön.

Kovács Levente

Jelezte: a magyar kormány ennek érdekében fogadta el a több évre szóló Pénzügyi tudatosság fejlesztési stratégiát és az ebbe, valamint a páneurópai Pénz7 esemény-sorozatába illeszkedik az évente megrendezett tematikus pénzügyi hét is. Fontos kiemelni az MNB által finanszírozott Pénziránytű Alapítvány tevékenységét is, és napjainkban már elmondható, hogy a kormányzati, jegybanki és hitelintézeti szereplők összehangolt munkájának az eredményeként egyértelműen javult a lakosság pénzügyi tudatossága – mutatott rá Kovács Levente.

Freisleben Vilmos jelezte: a bankok a második ütemben a személyre szabott ajánlataikról ez év szeptember 30-áig küldenek levelet a többi, 35 700, tizenöt éves hátralévő futamidejű szerződéssel rendelkező ügyfélnek, 2020. január 31-éig pedig azoknak, akiknek még 10 éves futamidejű, változó kamatozású jelzáloghitelük van.

Először azok a jelzáloghitelesek kapnak levelet, akik kamatkockázata a legmagasabb, mert azokat érdemes megvédeni az esetleg megugró törlesztő részletektől, akik jövedelmi helyzetükhöz képest magasabb a terhet vállaltak – emelte ki a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Freisleben Vilmos hangsúlyozta: az átváltás nem kötelező, a banki levelekben különböző számpéldával alátámasztott, öt, illetve tíz évre szóló kamatrögzítés alapján mutatnák be az átváltás utáni havi törlesztő részletet a banki partnernek.

Kiemelte: az ajánlás azonban nem minden, az úgynevezett fair bank törvény hatályba lépése előtti változó kamatozású hitelre terjed ki. Így nem kapnak levelet, ha a jelzáloghitel futamideje 2019. április 15-étől számítva nem éri el a 10 évet, ha az ügyfelek 90 napon túli törlesztési késedelmet halmoztak fel, vagy állami kamattámogatást vettek igénybe az adott kölcsönszerződésre, vagy az úgynevezett gyűjtőszámlahitelre vonatkozik a szerződésük, illetve olyan átmeneti időszakra szóló fizetéskönnyítést jelentő konstrukciókat vettek igénybe, amelyeknél a fizetéskönnyítési időszak lejárata meghaladja az ajánlás szerinti tájékoztatás határidejét.

Az MNB igazgatója jelezte: ettől függetlenül a változtatás lehetősége mindenki számára adott, azok az ügyfelek is válthatnak változóról fix kamatra, akiknek a bank a jövő január végéig tartó kampány során nem küld személyre szabott ajánlatról szóló levelet.

Freisleben Vilmos rámutatott: a levél kézhezvétele után a banknak az eredeti szerződés módosítására legalább 30 napos időszakot kell biztosítani a hitelt felvevőnek, és csak objektíven indokolható díjakat és költségeket lehet felszámítani, így az esetleges közjegyző díjat. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itália tárt karokkal vár! Utazhatnak az olaszok, várják a külföldieket

Június 3-án újraindul a turizmus Itáliában. Az ország megnyitja határait az uniós tagállamok polgárai előtt is. Ismét lehet strandolni és múzeumba menni. Kinyitnak a hotelek, éttermek és fagyizók is! Nem minden tartomány örül. Toscana is aggódik.

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteségek után.

Amerikai pénzosztás: rekordmértékben nőttek a keresetek

A krízishelyzetben nyújtott állami támogatásoknak köszönhetően áprilisban a valaha regisztrált legnagyobb mértékben nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban - közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete.

Tömegével érkezik a hamis játék – a legtöbb csak a határig jut

Az ITM a vámhatósággal együttműködve tavaly óta csaknem 170 ezer játékot vizsgált meg a határokon, túlnyomó részüket pedig megsemmisítette. A hatóságok a járványveszély idején fokozták a belső ellenőrzéseket is - közölte a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Hírek

Balaton. Több tucatnyi gyógyszer maradványát mutatták ki

Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban. Mivel csekély mennyiségben vannak jelen a vízben, nem jelentenek egészségügyi kockázatot - közölte Maász Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa.

Jövő júliustól tilos az egyszer használatos műanyag

2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lemondott az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.

Pécs. Félmilliárdos áfacsalás – brazil szójával

Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával. A kár mintegy félmilliárd forint - közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Rezsiutalvány – hosszabb beváltási határidő

A pünkösdi ünnepi hétvégére való tekintettel május 31. helyett június 2-ig fogadja el a rezsiutalványokat a Magyar Posta.

Kudarcba fulladt Richard Branson rakétakilövése

Sikertelen volt a Virgin Orbit első rakétafellövési kísérlete. A brit milliárdos, Richard Branson cége újabb indítást tervez, hosszú távon pedig az a célja, hogy fizetős utasokat repít a földi légkör fölé.

KSH: negyedével csökkent a természetes fogyás

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

E-matrica nélkül: több a külföldi bliccelő

A személygépjárművekre márciusban nyolcvanezer, áprilisban csaknem ötvenezer esetben szabott ki pótdíjat díjfizetés nélküli úthasználat miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A SpaceX embert küld az űrbe, Musk mindenre gondolt

Stílusosan indulnak az űrbe a SpaceX Crew Dragon űrhajójának első asztronautái: az egyrészes, fekete-fehér színű, elegáns szkafandert viselő űrhajósok egy elektromos Teslával érkeznek szerdán a kilövőpadhoz.

Új nevet kap Csongrád megye

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott Szegeden.

Szerdán tovább drágulnak az üzemanyagok

Tovább emelkedik a hét közepén az üzemanyagok ára: a benzin bruttó 7 forinttal kerül majd többe, a gázolaj pedig bruttó 6 forinttal drágul.

Lakónegyedre zuhant egy utasszállító Pakisztánban

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép a pakisztáni Karacsiban. A fedélzeten legalább százan voltak, valamennyien életüket vesztették.

Gazdaság

Lemondott az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.

Szuperbank alakul: a Budapest Bank is csatlakozik

A Budapest Bank Zrt. (BB) csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB) stratégiai együttműködéséhez, amelyben egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő.

Monetáris tanács: marad az alapkamat és a kamatfolyosó

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülésén.

A Bankszövetség új elnöke: elkerülhető a 2008-ashoz hasonló krízis

A bankszektor elemi érdeke, hogy maximálisan támogassa ügyfeleit, valamint a Magyar Nemzeti Bankot és a kormányt annak érdekében, hogy a gazdaság működése mielőbb visszatérjen a normál kerékvágásba - mondta Jelasity Radován.

Jelasity Radován a Magyar Bankszövetség új elnöke

Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet tisztújító testületi ülésén.

MNB: ennél nagyobb sokkot is túlélne a bankrendszer

A mostaninál súlyosabb makrogazdasági pálya esetén is kezelhető a bakrendszer tőkeigénye, azaz a bankok többsége akkor sem szorulna tőkepótlásra - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusi stabilitási jelentése.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom