Kezdőlap Gazdaság 2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
No menu items!

2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől

A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2024-ben 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el. A mérséklődéshez a teljes termelési volumen 4,4 és az árszínvonal 3,8 százalékos együttes szűkülése vezetett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt.

A növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt. A termelés mérséklődése szinte minden termékcsoportot érintett, kivéve a burgonyát, az élő állatokat és az állati termékeket.

A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály miatt lett kisebb, ezek a tényezők hátráltatták a növénytermesztést. Az állattenyésztés bővülő volumene nem kompenzálta az ágazat mérséklődő termelőiár-színvonalának hatását – közölte az MTI.

A növénytermesztés termelési volumene 11, árszínvonala 2,5 százalékkal csökkent az első, előzetes adatok szerint.

A gabonafélék mennyisége összességében 16, ezen belül az árpáé 29, a kukoricáé 19 és a búzáé 9,8 százalékkal csökkent. A repce termésmennyisége 31, a napraforgóé 13 százalékkal kisebb lett. A fehérjenövények és a cukorrépa termésmennyisége nőtt, a dohányé csökkent, így az ipari növények termésmennyisége összességében 11 százalékkal alacsonyabb lett. A takarmánynövények volumene 4,6, a kertészeti termékeké 1,7 százalékkal mérséklődött.

A gyümölcsfélék volumene 12, ezen belül az alma termésmennyisége 31 százalékkal csökkent, a baracké viszont 39 százalékkal nőtt. A bor volumene 6,0 százalékkal kisebb lett, az egyéb növényi termékek volumene nem változott.

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 4,9 százalékkal bővült. Az élő állatok termelése 5,8, az állati termékeké 2,9 százalékkal nőtt.

A jelentés kitért arra is hogy a mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 8,0, termelési volumene 4,4, árszínvonala 3,8 százalékkal szűkült.

A folyó termelőfelhasználás volumene 2,9 százalékkal nőtt, ára összességében 7,8 százalékkal csökkent. Az első adatok alapján a ráfordítások közül a műtrágya és a növényvédőszerek volumene egyaránt 15, az állatgyógyászati költségeké 3,1, a takarmányoké 2,5 százalékkal bővült, a többi ráfordítás enyhén csökkent vagy változatlan maradt.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás