Kezdőlap Cégvilág 2024-ben már nem elég egy-egy marketing eszközben gondolkodni
No menu items!

2024-ben már nem elég egy-egy marketing eszközben gondolkodni

Fotó:Freepik

Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.

„A Maximum Web és Marketing Konferencia megálmodásánál azt tartottuk szem előtt, hogy egy napra összehozzuk az ország legelismertebb nagyvállalkozóit, szakértőit, akik a gyakorlatban végzik azt, amit napjainkban egy cégnek tudnia és alkalmaznia kell a sikeres működéshez” – fogalmazott a rendezvény ötletgazdája és tulajdonosa, a Maximum Business Web és Marketing Ügynökség alapítója, ügyvezetője.

Az idén második alkalommal életre hívott esemény fő témája: 2024 web és marketing trendjei.

„A Maximum Web és Marketing Konferencia fő célja, hogy olyan kézzelfogható és gyakorlatias tudást, információt kapjanak a jelenlévők, amellyel még nagyobb lépésekben lesznek képesek fejlődni az online térben. Azokat a vállalkozókat várjuk, akik már elindították saját cégüket, de még magasabb szintre akarnak jutni, de azokat is, akik vállalkozás indítását tervezik és a legnagyobbaktól szeretnének tanulni, motivációt szerezni” – tette hozzá Berta Gergő.

A Lurdy Házban május 23-án előadást tart mások mellett Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozója és Cápája, Balogh Levente, Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft tulajdonosa és vezetője, Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója, Németh Kornél, a Rossmann Magyarország egyik ügyvezetője.

Nélkülözhetetlen tudás és üzleti kapcsolatok

„2024-ben már nem elég egy-egy marketing eszközben gondolkodni, hanem a 360 fokos Web és Marketing rendszereké a jövő” – hangsúlyozta Berta Gergő. „A programot úgy állítottuk össze, hogy a jelenlévők egyetlen nap alatt elég inspirációt gyűjthessenek, és a jövőt meghatározó új technológiákról és irányzatokról is értesülhessenek. Fontos látni, hogy napjainkban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása, az online megjelenés és annak sikeressége már elengedhetetlen.”

A tavalyi első rendezvény után elvégzett kérdőíves felmérés azt bizonyítja, hogy a résztvevő vállalkozók száz százalékban hasznosnak és ösztönzőnek érezték a konferencián való részvételt. A rendezvény ötletgazdája és tulajdonosa azt is fontosnak nevezte, hogy az esemény a kapcsolatépítés és az üzleti ismeretségek bővítésének is nélkülözhetetlen terepe.

„A tapasztalatokra és gyakorlatra épülő előadások mellett meghívtuk azokat a legjelentősebb szolgáltatókat is, akikkel mindenképpen érdemes eszmét cserélni, akár személyre szabott ötletekkel, tanácsokkal is bővülhet a vállalkozók fegyvertára és a résztvevők nélkülözhetetlen üzleti kapcsolatokkal is gazdagodhatnak” – hívta fel a figyelmet Berta Gergő.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...