Kezdőlap Gazdaság 60 millió euróból üzemet épít Kaposváron egy kínai beruházó
No menu items!

60 millió euróból üzemet épít Kaposváron egy kínai beruházó

Fotó: Kapos.hu

Gyárat alapít Kaposváron a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology Co. Ltd. – jelentették be a cég vezetői hétfőn a somogyi vármegyeszékhelyen, a projektet bemutató sajtótájékoztatón.

Az üzem a tervek szerint több mint 60 millió euróból ( mintegy 23 milliárd forint) épül meg, a jövő év végéig megkezdi tevékenységét, egyidejűleg ez lesz a kínai cég európai logisztikai központja is -számolt be az eseményről az MTI.

Szun Hunkuang (Sun Honguang) a magyarországi projekt vezetője elmondta, a beruházást két ütemben valósítják meg. Éves szinten 80 millió eurós árbevételt terveznek, több mint 200 munkahelyet teremtve – tette hozzá.

A projektvezető elmondta, hogy a beruházó vállalatot 2000-ben alapították, és 2018-tól tőzsdei szereplő. Fő profilja a lineáris mozgatást elősegítő termékek fejlesztése, gyártása és értékesítése. A cég termékei okos irodai és egészségügyi ápolási berendezésekhez, házakhoz, ipari automatizációhoz nyújtanak lineáris mozgatóerőt. Tájékoztatása szerint a Jiecang Linear Motion tavaly 450 millió eurós árbevételt ért el.

Hu Zsencsang (Hu Renchang), a Jiecang Linear Motion elnöke arról beszélt, hogy az európai piacban óriási növekedési potenciált látnak, és miután Magyarország a kontinens közpén helyezkedik el jó közlekedési lehetőségekkel, ezért alapítanak itt gyárat az Egyesült Államok és Malajzia után.

Kiemelte, hogy cége tiszteli a helyi kultúrát, szabályokat, és sokat fektet környezetvédelmi fejlesztésekbe, ami miatt már elismerésben részesült az amerikai és a maláj kormány részéről is. Az elnök köszönetet mondott Kaposvár és a cégének székhelye, Hszincsang város polgármesterének is az új projekt támogatásáért.

Vngg Csicsou arról számolt be, hogy városa költségvetésének 4 százalékát fordítják fejlesztésre, kutatásra, és nagy hangsúlyt fektetnek az iparosításra is. Több mint 16 tőzsdén szereplő vállalat működik a településükön. Egyik “legjelesebb” közöttük a több mint 3 ezer alkalmazottal rendelkező Jiecang Linear Motion, amely az új magyar gyárában évente 500 ezer okos irodai mozgatórendszert és 150 ezer darab egészségügyi mozgatási rendszert tervez gyártani. “A projekt fontos szereppel bír a két város kapcsolatának mélyítésében” – fogalmazott.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere ünnepnek nevezte a város gyarapodását szolgáló új beruházást. Emlékeztetett arra, településének egyik fontos célkitűzése, hogy mindenki dolgozhasson aki akar, és kapjon annyi fizetést, amennyiből jól meg tud élni. Ezért indították el a 21. század újraiparosítási programját, két fő ágazatot, az élelmiszergazdagságot és a gépipart kiemelve – jegyezte meg.

A város 170 hektáron elterülő Északi Ipari Parkjának első “fecskéje” lesz a kínai cég 10 hektáron elterülő új beruházása. Minden segítséget meg fognak kapni, hogy a következő év vége felé már a szalagot vághassák át – ígérte.

Kaposvár első embere kitért arra, hogy a 420 ezer lakosú Hszincsang Kína legdinamikusabban fejlődő térségének városa, amelynek polgármesterével megállapodtak, hogy a két település között szoros együttműködés indul gazdasági és egyéb téren is. Szita Károly köszönetet mondott a magyar kormánynak is, hogy támogatja a kínai beruházást.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás