Hirdetés
Kezdőlap Hírek Bűnszervezet. Biztossági őröket kölcsönző maffiát számolt fel a NAV
No menu items!

Bűnszervezet. Biztossági őröket kölcsönző maffiát számolt fel a NAV

A vagyonvédelemben munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói, a szervezet több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek – tudatta a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

A közlemény szerint a szervezet irányítói olyan – főként Tolna és Pest megyében tevékenykedő – céghálózatot hoztak létre, amely alvállalkozói munkaerő-kölcsönző gazdasági társaságokból állt.

A láncolat tetején lévő négy cég fővállalkozóként vagyonvédelmi és őrzésbiztonsági munkát vállalt szabályos alvállalkozói szerződések alapján. A feladatok elvégzéséhez a láncolat további cégeitől kölcsönöztek munkaerőt, és a megbízást közvetítő cégeken keresztül átszámlázták nekik.

Az őrzés-védelmet ténylegesen végző munkavállalók úgynevezett “bukó cégekhez” voltak bejelentve alkalmazottként, amelyek nem fizettek utánuk járulékokat. A munkaerőt kölcsönbe adó 20 társaság strómanok nevére, székhelyszolgáltatókhoz bejegyzett cég volt, amelyeket a háttérből a bűnszervezet vezetője és segítői irányítottak.

Az adó- és járulékfizetés elkerülésével 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – írták.

A rajtaütés napján a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói, pénzügyőrei adórevizorokkal és informatikusokkal négy megyében, harminchárom helyszínen dolgoztak.

A szervezet fő irányítójával szemben kommandósokat is bevetettek, mert az előzetes információk szerint lakóhelyén tíz – szabályosan bejelentett – vadász- és egyéb lőfegyvert tartott. Vele együtt tizenöt gyanúsítottat állítottak elő, közülük hét embert őrizetbe vettek. A bíróság három gyanúsított letartóztatását és egy bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Az igazgatóság közölte az MTI-vel: a kár mintegy 60 százalékának megtérülését biztosító vagyoni érték megközelíti a 700 millió forintot. A nyomozók kezdeményezték ingatlanok, gépjárművek, bankszámlán vezetett összegek, valamint a láncolatban szereplő cégek üzletrészeinek zár alá vételét, illetve lefoglalását. Emellett 47 millió forint készpénzt, 11 millió forint értékűre becsült festményt és egyéb értékes ingóságokat – ékszert, órát, érmét – is lefoglaltak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.