Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Elindult a Zöld lakáshitel - 70 millió forint erejéig a kamat 2%...
No menu items!

Elindult a Zöld lakáshitel – 70 millió forint erejéig a kamat 2% alatt marad

Már igényelhető a bankoknál a Zöld Otthon program kedvezményes kamatozású lakáshitele. A pénzintézetek beszámolói szerint élénk az érdeklődés az új konstrukció iránt.

A jegybank a zöld eszköztár stratégiájának részeként október 4-én indította el az NHP Zöld Otthon Programot, amelynek keretösszege 200 milliárd forint.

A K&H Bank közlése szerint az új lakáshitel iránt már az indulás előtti hetekben sokan érdeklődtek. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen támogatott konstrukcióról van szó. Hasonlóan magas, 70 millió forint maximális összegű és alacsony kamatozású támogatott lakáshitel eddig nem volt elérhető – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője.

Hozzátette: a program keretében több milliárd forint hitel kihelyezésére számítanak, több ezer igénylő számára. Arra még korai bármit mondani, hogy mekkora lesz az átlagos hitelösszeg.

Az OTP Bank közölte: Magyarországon a lakáshitelezésben nem jelentek meg eddig a zöld szempontok, pedig a hazai lakásállomány energiahatékonysága alacsony. Az Nhp Zöld Otthon Lakáshitel bevezetésével a lakosság számára lehetővé válik, hogy kedvező kamatozású konstrukcióval, fenntartható, környezetbarát otthont vásároljon vagy építsen, ami megfelel a mai kor elvárásainak. A Zöld Otthon Programban megfogalmazott feltételek szerint az új hitelből csak olyan új lakás vásárolható vagy építhető,

ami már BB energetikai besorolású, azaz közel nulla energiaigényű és energiafogyasztásának 25 százalékát már megújuló energiából kell fedeznie.

Az OTP Bank ügyfelei részéről már a bevezetés előtt nagy volt az érdeklődés az új termék iránt. Azt, hogy a kihelyezett lakáshiteleken belül mennyi lesz az új hitel aránya azt még nem lehet tudni, reményeik szerint folyamatosan növekedni fog – mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézeteknél – Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank – is igényelhetők már az új NHP Zöld Otthon Program hiteltermékei.

A Gránit Banknál is elérhető a Zöld Otthon Lakáshitel, a hitelt bármely ingatlannal kapcsolatos finanszírozási célra igényelni lehet, azaz vásárlásra, építésre, illetve telekvásárlásra egyaránt nyújtja a bank, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott kamatmaximumnál jóval kedvezőbb kondíciókkal:

a futamidő végéig fix 1,99 százalékos kamattal, folyósítási díj nélkül.

Az új kedvezményes hitelkonstrukció megjelenése további lökést adhat a bank által befogadott lakáshitel-igénylések számának, amely 2021 első háromnegyed évében több mint ötszörösére nőtt az előző év hasonló időszakához képest – mondta Jendrolovics Péter, a Gránit Bank ügyvezető igazgatója, a lakossági üzletág vezetője. A lakáshitelhez hasonlóan a pénzintézet napokon belül lehetővé teszi az NHP Zöld Otthon Lakáshitel igénylésének elektronikus ügyintézését az erre a célra létrehozott webes felületen – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...