Kezdőlap Pénzvilág Marad a nyugdíjcélú megtakarítások adókedvezménye
No menu items!

Marad a nyugdíjcélú megtakarítások adókedvezménye

A kormány fenntartja a piacon megjelenő nyugdíj megtakarítások támogatását, a 20 százalékos adókedvezményét hosszútávon is fenntartja, továbbá olyan állampapírok forgalomba bocsájtását is tervezi,  amely a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot szolgálja. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki egy konferencián.

Egy felmérés során kiderült, hogy a döntő többség az államtól várja kizárólag kényelmes időskora biztosítását. A válaszadók 77 százaléka úgy nyilatkozott, csak az  állami nyugdíjukból élnek majd idős korukban, az OTP kutatása ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására. Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a Világgazdaság konferenciáján az OTP Öngondoskodási Indexét ismertetésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a mutatók értéke a második éve csökken, a felmérésre adott válaszokból kitűnik, hogy a lakosság nagy része inkább a mának él, és rövid távú céljait valósítja meg, nem gondolnak a hosszú távú öngondoskodásra.

Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: a kormány az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztári rendszert támogatja, amelynek eredményeként az elmúlt években a rendelkezések összege meghaladta 68 milliárd forintot. Jelezte: az idősebbek is egyre tudatosabbak a pénzügyeik kezelésében, a nyugdíjasok 61 százaléka már bankszámlára kapja a nyugdíját. Öt év alatt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2 milliárd forintot spórolt az elektronikus utalással. A készpénzforgalmat tovább kell csökkenteni, jelenleg több ezer milliárd forint készpénz van a magyar lakosság kezében. Svédországban az emberek szinte mindenhol csak elektronikus úton fizethetnek – emelte ki a pénzügyminiszter.

A lakástakarék-pénztárról szólva kifejtette: a módosítást  már korábban meg kellett volna ejteni, a lakástakarékok állami támogatása indokolatlanul magas volt Magyarországon, 30 százalékos, miközben Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék az állami hozzájárulás aránya. Elmondta azt is, hogy az utolsó napokban a lakástakarékok még 140 ezer új szerződést kötöttek, ezekhez még kapcsolódik állami támogatás.

A Pénzügyminiszter azt  mondta,  hogy nemzeti érdek a társadalom pénzügyi tudatosságának növelése. A kormány célja, hogy a lakosság egyre tudatosabb pénzügyi döntéseket hozzon, ezért kezdett hosszú távú programba. Bejelentette: a kormány tervei szerint a jövőben az Államadósság Kezelő Központ olyan állampapírt dob piacra, amely erősíti a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot.

Kijelentette, hogy a nyugdíjtermékek 20 százalékos támogatását, a kapcsolódó kedvezményeket a kormány hosszútávon is fenn kívánja tartani. Tavaly 28 milliárd forinttal több maradt ezeknek köszönhetően a magyar lakosságnál, 2017-ben 70 ezerrel nőtt az önkéntes pénztárakat választók száma, nyugdíjbiztosítást pedig 33 ezren.

Varga Mihály elmondta: a kormány azért dolgozta ki a pénzügyi tudatosság növelését célzó stratégiáját, hogy néhány éven belül a magyarok pénzügyi ismereteinek szintje elérje a legfejlettebb országokét. Erősíteni kell a tudatos fogyasztói magatartást a pénzügyi döntések meghozatalában, a korszerű fizetési eszközök, köztük a bankkártyák és más készpénzkímélő eszközök használatát pedig növelni kell – jegyezte meg.

Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke kiemelte, hogy a pénztári takarékoskodásban a munkavállalók, a munkáltatók és az állam is megkerülhetetlenül fontos szereplő. Fontosnak nevezte, hogy az állam ösztönözze a munkavállalókat takarékoskodásra, öngondoskodásra. Az állami adókedvezmény 20 százalék, ennek révén akár 150 ezer forintos összeget is érvényesíthet az igénybevevő, ez a kedvezmény 2019-ben is megmarad. Kravalik Gábor rámutatott: fontos az év végi időszak a munkavállalók számára, mert a következő hetekben az egyéni befizetéseikkel maximalizálhatják a kedvezményt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...