Kezdőlap Agrár Tovább drágult a magyar föld - keleti megyében kerül a legtöbbe
No menu items!

Tovább drágult a magyar föld – keleti megyében kerül a legtöbbe

A szántóterületek árai emelkedtek a legnagyobb mértékben. Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Tavaly tovább, 6,6 százalékra gyorsult a drágulás a magyar termőföldpiacon. És bár az áremelkedés üteme meghaladta a 2019-est, továbbra is alatta maradt a korábbi évekre jellemzőnek – közölte a Takarék Csoport.

Tavaly átlagosan 6,6 százalékkal nőttek a termőföldárak az előző évi 5,7 százalékos áremelkedés után, a 2008-as bázisévhez viszonyítva 2020-ra majdnem megkétszereződtek a reálárak – írták.

A szántók ára, hektáronként átlagosan 1,7 millió forintot kértek az eladók a 2019-es 1,59 millióval szemben, az emelkedés nominálisan országosan 6,8 százalékos volt.

Minden régióban nőttek az árak, a drágulás mértéke 3 és 12,5 százalék között mozgott.

A legtöbbet a Dél-Alföldön kellett fizetni a szántók hektárjáért (1,87 millió forintot), de nem sokkal maradt le az Észak-Alföld sem (1,81 millió forint), míg a legolcsóbbnak Észak-Magyarország számított, ahol valamivel több mint egymillió forintért lehetett egy hektár szántóhoz jutni.

Megyei szinten a legdrágább terület 2020-ban ismét Hajdú-Bihar megye lett, ahol 2,25 millió forintba került egy hektárnyi szántóterület. Hasonlóan magas, 2 millió forint feletti fajlagos árakon cseréltek gazdát a szántók Békés és Tolna megyében, ahol 2,14 millió, illetve 2,09 millió forint körül alakultak az árak hektáronként. A legnagyobb mértékben ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében nőttek az árak 2019 és 2020 között.

A járások között a legdrágább a hajdúszoboszlói, ahol a hektáronkénti szántóárak átlépték a 3 millió forintot, ezt követi a hajdúböszörményi, átlagosan 2,89 millió forinttal.

Legolcsóbban a Pétervásárai, az Aszódi, az Edelényi és az Ózdi járás, átlagosan hektáronként 600-750 ezer forinttal.

A szántóterületek árai emelkedtek a legnagyobb mértékben (6,8 százalékkal) 2019-ről 2020-ra, amelyet az erdők és fásított területek követtek 6,4 százalékos növekedéssel. A gyümölcsösök, gyepek, rétek és legelők 5,1 és 4,5 százalékkal drágultak. Eközben a szőlők hektáronkénti árának csökkenése tovább fokozódott, így 2,9 százalékkal olcsóbban lehetett azokat megvásárolni, mint 2019-ben.

Tavaly a legdrágább művelési ágak közé a gyümölcsösök tartoztak 1,85 millió forintos hektáronkénti árral, de nem sokkal maradtak le a szőlők (1,71 millió forint) és a szántók (1,7 millió forint) sem. A gyepek, rétek és legelők, illetve az erdők és fásított területek hektáronkénti árai 1 millió forint körül alakultak – tájékoztatott a Takarék Csoport.

A Takarék Termőföldindex értéke a 2019-ben mért 232,2-es szintről 247,5-re emelkedett, a fogyasztói árindexszel korrigált érték pedig 174,6-ről 180,2-re nőtt 2020-ban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.