Kezdőlap Pénzvilág Kiemelkedő nyereség a magyar Raiffeisennél - jelentősen nőtt az ügyfélszám
No menu items!

Kiemelkedő nyereség a magyar Raiffeisennél – jelentősen nőtt az ügyfélszám

A Raiffeisen úgy számol, hogy a növekedés 2022-ben a tavalyihoz hasonló ütemben folytatódik. Fotó: Bigstock

Kiemelkedő profittal zárta a tavalyi évet a magyar Raiffeisen Bank, továbbra is erős a hitelezés és dinamikusan nőtt a betétállomány is. A bank tőkehelyzete stabil, likviditása az MNB elvárásait többszörösen meghaladja, az orosz-ukrán konfliktus pedig nincs közvetlen hatással a működésre – közölte a pénzintézet.

Fantasztikus évet zártunk, a magyar Raiffeisen Bank 2021-ben több mint 36 milliárd forint eredményt ért el, ami története során egyedülálló és az előző évhez viszonyítva 150 százalékos növekedést jelent – mondta el Zolnai György, a bank vezérigazgatója.

A hitel-betét arány 56 százalék volt a tavalyi év végén (vagyis közel kétszer annyi betét van, mint hitel), ami azt mutatja, hogy a betétek aránya dinamikusabban nőtt, mint a hitelállomány. A tőkearányos jövedelmezőség duplájára, 15 százalékra emelkedett. A tőkemegfelelési mutató 22,43 százalék volt, ami jelentősen magasabb a szabályozói elvárásnál.

Mint írták, a bank jól tőkésített, a jelenleg zajló orosz-ukrán konfliktus nincs közvetlen hatással a működésére, mivel a Raiffeisen Bankcsoportban minden leánybank országonként teljesen önfinanszírozó. A magyar Raiffeisen Bank nagymértékű, az MNB elvárásait többszörösen meghaladó, folyamatos likviditással rendelkezik.

A lakossági ügyfeleket tekintve továbbra is nagy volt az érdeklődés a személyi kölcsön és a jelzáloghiteltermékek iránt, ide érve az államilag támogatott konstrukciókat is.

A Raiffeisen Bank a piacnál nagyobb mértékű gyors növekedést tud felmutatni a lakossági hitelezésben. Ezt segítette számos új, a pandémiás időszak alatt bevezetett digitális fejlesztés, ennek eredményeként jelentősen megnövekedett az ügyfelek által használt digitális megoldások száma, mint például a RaiConnect nevű, azonnal elérhető videóbankos megoldás. Jelentősen megugrott a bank részesedése az online számlanyitásokban is – emelték ki.

Hozzátették: a vállalati területen továbbra is vezető szerepet tölt be a bank az export, a strukturált és treasury szolgáltatások nyújtásában és finanszírozásban, az NHP és Széchenyi programok biztosításában. Ebben a szektorban a bevételek közel 30 százalékkal nőttek.

Johann Strobl, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója befektetői tájékoztatóján elmondta: nem lát egyetlen olyan forgatókönyvet sem, amely arról szólna, hogy a bankcsoport oroszországi érdekeltsége akár csak veszteségessé tudna válni, kivonulást pedig egyáltalán nem terveznek. Az orosz bank közel teljeskörűen, a szankciók figyelembevételével működik. Ukrajnában a helyi kollégák hősies helytállásának köszönhetően az alapvető működést a konfliktus sújtotta övezetekben is biztosítják. A bank magyarországi dolgozói a konfliktus által nem érintettek, de folyamatosan figyelik az eseményeket, nyíregyházi és debreceni helyszíneken is koordinálják a segítségnyújtást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.