Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az MNB vizsgálatot indított a kecskeméti Bankmentor Kft.-nél
No menu items!

Az MNB vizsgálatot indított a kecskeméti Bankmentor Kft.-nél

Azonnali hatállyal megtiltotta a jegybank a kecskeméti Bankmentor Kft.-nek, hogy piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatásokat közvetítsen, és a cég tevékenységéről figyelmeztetést adott ki a honlapján.

Az MNB hivatalból – előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – piacfelügyeleti eljárást indított a tevékenységét honlapokon, a közösségi médiában is aktívan hirdető Bankmentor Kft. tevékenységének áttekintésére.

A vizsgálat annak megállapítására indult, hogy a társaság végez-e üzletszerűen – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint az MNB engedélyéhez kötött – pénzügyi közvetítői, különösen alkuszi, vagy jelzáloghitel közvetítői tevékenységet.

Az alkusz független közvetítő, aki a pénzügyi intézmény és az ügyfelek között pénzügyi szolgáltatási szerződés megkötésének érdekében jár el. Az eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok arra is utalnak, hogy a cég jelzáloghitelekhez kapcsolódóan is végzett egyes megbízók részére közvetítői tevékenységet.

Ezért nemcsak az alkuszi, hanem a jelzáloghitel közvetítői tevékenység végzésének gyanúja is felmerül.

Az MNB közölte: mindkét típusú közvetítői tevékenységhez jegybanki engedély szükséges, ugyanis ügyfélvédelmi okokból tevékenységük során szigorú üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi és egyéb követelményeknek kötelesek megfelelni.

Az alkuszoknak rendelkezniük kell a tevékenységükből eredő károk fedezésére szükséges felelősségbiztosítással, megfelelő induló tőkével is, vezető állású személyeiknek pedig szakmai végzettséget és gyakorlatot kell igazolni. Az alkusszal kapcsolatba lépő ügyfelek érdekeinek védelme érdekében mindezeket az MNB engedélyezési eljárása során, később pedig a piaci szereplők felügyelésekor vizsgálja.

A jegybank eddigi adatai szerint ugyanakkor a Bankmentor Kft. – amely tevékenységét “mediátori tevékenységnek”, “adósságcsökkentésnek”, “tartozásrendezésnek” nevezi – nem rendelkezik az MNB engedélyével pénzügyi tevékenység végzésére Magyarországon.

A jegybank ezért a vizsgálat lezárultáig ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta a Bankmentor Kft.-nek, hogy bármely, jegybanki engedélyhez kötött tevékenységet végezzen.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.