Kezdőlap Hírek Viharok és villámárvizek Amerikában - már több száz járatot töröltek
No menu items!

Viharok és villámárvizek Amerikában – már több száz járatot töröltek

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentősek a késések elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt.

A legnagyobb amerikai légitársaságok hétfőn 200 járatot nem tudtak elindítani, a hétvége ennél is kellemetlenebb volt az utazók számára, miután 1600 járatot kellett törölni, a késések több százezer utast érinttettek – jelentette az amerikai sajtó.

A késéssel érintett járatok száma hétfő reggelig már 760 volt. Ez ugyanakkor javulás a vasárnaphoz képest, amikor 8000 repülő nem tudott időben elérni úticélját, szombaton szintén csaknem 8000 ezer járatot érintettek a késések.

A legrosszabb a helyzet Chicago két repülőterén, a Midway és O’Hara légikikötőben. A várost vasárnap heves esőzések érték, a hatóságok villámárvizekre adtak ki figyelmeztetést.

Az elmúlt napok viharai a fővárost, Washingtont és környékét is sújtották. Csütörtökön Washington belvárosában, a Fehér Ház közelében a Lafayette Parkot érte villámcsapás, hárman meghaltak, köztük egy idős házaspár Wisconsinból, aki házassági évfordulóját megünnepelni utazott a fővárosba. Egy embert súlyos sérülésekkel még mindig kórházban ápolnak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.