Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Londoni elemzők nagyobb növekedésre számítanak Magyarországon
No menu items!

Londoni elemzők nagyobb növekedésre számítanak Magyarországon

Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és jövőre is.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja a térségre kidolgozott, hétfőn ismertetett átfogó éves előrejelzésében közölte: a magyar hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemére szóló prognózisát 4,6 százalékra, 2019-re adott növekedési becslését 3,8 százalékra javította.

A Morgan Stanley eddigi előrejelzése 2018-ra 4,4 százalékos, jövőre 3,7 százalékos növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban.

Ezek is már javított prognózisok voltak: a ház még eggyel korábbi előrejelzésében 3,9 százalékos, illetve 3,3 százalékos magyarországi GDP-növekedés szerepelt erre a két évre.

A cég 2020-ban - első prognózisaként arra az évre - 3,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban.

A most bemutatott új előrejelzésben a Morgan Stanley londoni elemzői hangsúlyozták, hogy a magyar gazdaság az általuk jövőre és 2020-ra várt, mérsékeltebb növekedési lendülettel is “kényelmesen” túlteljesíti az euróövezetben e két évre valószínűsíthető növekedési ütemet.

A ház szerint Magyarországot a pénzügyi válság előtt, és az utána következő években is krónikusan alulteljesítőként könyvelte el a piac növekedési szempontból, ez azonban már 2014 óta egyáltalán nem igaz.

A Morgan Stanley elemzői szerint jórészt a hazai kereslet, elsősorban a háztartási fogyasztás élénkülése volt az a tényező, amely hozzásegítette a magyar gazdaságot a növekedési felzárkózáshoz.

Az utóbbi időben más nagy londoni házak is javították a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzéseiket.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tevékenységi területének növekedési kilátásairól minap Londonban ismertetett friss prognózisában az idei évre 4,3 százalékos, 2019-re 3,3 százalékos növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban. A pénzintézet jelentősen, 0,5, illetve 0,3 százalékponttal javította a magyar hazai össztermék idei és jövő évi növekedési ütemére adott becslését az előző, májusban kiadott előrejelzéséhez képest, a folyamatosan erőteljes hazai kereslettel, valamint a beruházási érték kétszámjegyű százalékos növekedésével indokolva a korrekciót.

Az EBRD hangsúlyozta azt is, hogy a magánszektorbeli hitelkiáramlás csaknem nyolc évig tartó visszaesés után, 2017 közepe óta növekszik, emellett a magyar gazdaságban korábban kialakult negatív kibocsátási rés mára teljesen bezárult, és a GDP-növekedési ütem várhatóan továbbra is a potenciál felett marad.

A Morgan Stanley előrejelzése szerint az erőteljes növekedési környezetben, amelyet a maginfláció gyorsulása és a folyómérleg-egyenleg többletének zsugorodása is kísér, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre várhatóan hozzákezd monetáris politikájának szigorításához.

A ház várakozása szerint ugyanakkor ez a folyamat “meglehetősen fokozatos” lesz, az MNB a legnagyobb valószínűség szerint csak lassú ütemben halad majd, és “nem hagyja magát belenyomni” a kamatemelésbe, hacsak maga nem tartja ezt szükségesnek.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ha a piac megpróbálja akcióra kényszeríteni az MNB-t, tudnia kell, hogy az MNB “fájdalomküszöbe” jelenleg meglehetősen magas, ha a forintárfolyamról van szó.

A cég szakértői hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket is, hogy a gyengébb forinttal szembeni tolerancia jövőre jó eséllyel elenyészhet, mivel a Morgan Stanley várakozása szerint 2019 első felében a tizenkét havi magyarországi infláció átmenetileg 4 százalék fölé gyorsulhat. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...