Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde A magyar tőzsde forgalma nőtt, a BUX csökkent 2022-ben
No menu items!

A magyar tőzsde forgalma nőtt, a BUX csökkent 2022-ben

Fotó: bet.hu

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán 3700 milliárd forint értékben kereskedtek 2022-ben, meghaladva az egy évvel korábbi 3270 milliárdot, a BUX index pedig 13,7 százalékos csökkenés mellett 43 793,8 ponton fejezte be az évet.

A februárban kitört orosz-ukrán konfliktus katalizálta azokat a pénzügyi-gazdasági folyamatokat, amelyek már 2021-ben is érezhetőek voltak a tőkepiacokon. Az inflációs nyomás, a nyersanyagárak emelkedése, az energiakrízis és az ellátási láncok túlterheltsége egyaránt folyamatosan hatást gyakoroltak mind a nemzetközi, mind a hazai befektetői hangulatra” – közölte a BÉT.

Jelezték: a bizonytalan gazdasági helyzet nem vetette vissza a lakosság tőzsdei kereskedési kedvét, folytatódott a hazai lakossági megtakarítások becsatornázása a tőkepiacra. A lakosság a tőzsdei részvények közel 17 százalékát birtokolja, 1358 milliárd forint értékben – tették hozzá.

A BUX index a legmagasabb értékét az év elején, januárban érte el 54 405,8 ponton, míg a legalacsonyabb értéken, 37 035,8 ponton szeptemberben állt a mutató.

Decemberben a részvénypiac forgalma 166 milliárd forintot tett ki, ennek megfelelően a napi átlagforgalom 7,9 milliárd forint volt.

A részvények közül továbbra is az OTP Bank, a Richter Gedeon, a Mol és a Magyar Telekom vezeti az éves forgalmi listát. Decemberben is ugyanezek a részvények álltak a forgalmi lista élén: a bankpapírral 87,3 milliárd forint értékben, a gyógyszeripari részvényekkel 44,1 milliárd forint értékben kereskedtek az év utolsó hónapjában, az olajipari vállalat papírjainak forgalma 27,4 milliárd forint, a telekommunikációs vállalaté pedig 2,4 milliárd forint volt.

A kibocsátók köre a standard kategóriában az eSense és a DM-KER cégekkel bővült 2022-ben, a prémium kategóriában a Vienna Insurance Group részvényei jelentek meg. A BÉT középvállalati piaca, az Xtend 12 új kibocsátó megjelenésével 18 szereplősre bővült 2022 végére.

A befektetési szolgálatók éves versenyét ezúttal is a WOOD & Company nyerte, 1922 milliárd forintos éves forgalommal, második helyen a Concorde végzett, amelyet az Erste Bank követ a lista élén. Decemberben az első három helyet sorrendben a WOOD & Company, az Erste Bank és a Concorde szerezte meg.

Az árupiacon tavaly folytatódott a 2021-ben megkezdődött fellendülés, az éves összforgalom az előző évi adatokat is túlszárnyalva 13,8 milliárd forintot tett ki – tájékoztatott a BÉT a közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...