Kezdőlap Mozaik Microsoft. Harci játékból lett harctéri gyilkos fegyver
No menu items!

Microsoft. Harci játékból lett harctéri gyilkos fegyver

A Microsoft fejlesztői csak sejtették, a cégvezetés pedig tagadta, mára feketén-fehéren kiderült: több százezer, harctéri körülmények között minden eddiginél pontosabb fejre erősíthető HoloLens gyártására kapott megrendelést az amerikai hadügyminisztériumtól.

A szerződés 480 millióról dollárról szól. Ezt egy e-mailben ismerte el az információtechnológiai óriásvállalat szóvivője tudósít a Bloomberg hírügynökség.

Az Integrated Visual Augmentation System, más néven IVAS technológiával készült headszettet kiképzésre eddig is használta az amerikai és az izraeli haderő, most szintet léptek azzal, hogy a harci bevetést támogató eszközöket gyártanak majd a hadsereg számára.

A hírügynökségnek egy katonai forrás azt közölte, hogy ez az eszköz növeli a halálozási arányt, pontosabban tudják bemérni az ellenséget, gyorsabban dönthetnek, és lépéselőnyben lesznek az ellenséggel szemben. Az eszközbe már éjjellátó és hőérzékelő technikát is beépítenek, amely még a lélegzetet is képes jelezni.

A Bloomberg tudósítása emlékeztet rá, hogy – amint azt mi is szemléztük –  a Microsoft dolgozói nem egyszer határozottan, petícióban tiltakoztak az ellen, hogy munkaadójuk a fejlesztéseiket fegyver projektekben használja fel.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy ezzel a szerződéssel a Microsoft az amerikai haderő egyik legnagyobb beszállítójává lépett elő.

A szerződés értelmében a Microsoft két éven belül 2500 darabot szállít az új szuper eszközből.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...