Kezdőlap Gazdaság Máris kimerült a Baross Gábor Újraiparosítási Program egyik kerete
No menu items!

Máris kimerült a Baross Gábor Újraiparosítási Program egyik kerete

Felfüggesztették a Baross Gábor Újraiparosítási Program forgóeszközhitel alprogramját a keret kimerülése miatt. A döntés a konstrukció másik két területét a beruházási és a zöld hitelt nem érinti – közölte az EXIM Magyarország.

Mint írták, a február 1-jével indult hitelprogram keretében az energiaválságnak leginkább kitett magyar vállalatok kedvezményes, fix kamatozású kölcsönt igényelhetnek.

Az elmúlt közel egy hónapban mintegy 1100 milliárd forintnyi hiteligénylés érkezett az ügynökséghez, illetve refinanszírozó partnereihez; a forgóeszközhitel bizonyult a legkeresettebbnek, az igénylők csak ebből mintegy 700 milliárd forint értékben adtak le igényt – tájékoztattak.

Jelezték azt is, hogy az eddigi igényléseket beérkezési sorrendben bírálják el, a támogatási döntéseket március 5-ig hozzák meg.

Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója elmondta: számítottak arra, hogy a forgóeszközhitelt fogja igényelni a legtöbb vállalkozás. Azt is hozzátette, hogy a beruházási hitel kerete is kimerülőben van, azonban ez utóbbira még lehet igényt benyújtani.

A hitelcsomagot összesen 700 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, forintban maximum 6, euróban 3,5 százalékos fix kamatozással. A hitelt az év végéig vagy a keret kimerüléséig lehet igényelni.

Az EXIM Magyarország az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége, amely az exportfinanszírozás mellett, közel egy évtizede belföldi hitelprogramokat is működtet. Az EXIM név alatt két jogi személy együttese értendő: a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.).

Az EXIM Magyarország teljes eszközállománya 2022-ben közel 2000 milliárd forintot ért el, hitelállománya pedig átlépte az 1200 milliárd forintot, mintegy 2800 vállalati ügyfelének közel 90 százaléka a kkv-szegmensben működik.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nemrég bejelentette, hogy a Baross Gábor hitelprogram mellett hamarosan egy azonos nevű tőkeprogramot is indítanak a beruházási aktivitás növelése érdekében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás