Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Tesco se maradt ártatlan - ugyan kisebb hiányosságokért de megbírságolta...
No menu items!

A Tesco se maradt ártatlan – ugyan kisebb hiányosságokért de megbírságolta a versenyhivatal

Alapvetően teljesítette a fogyasztókat segítő vállalásait a Tesco, de az utóvizsgálat kisebb hiányosságokat tárt fel; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 7 millió forintos bírságot szabott ki az áruházláncra, amely részben elismerte a jogsértést – közölte a versenyhatóság.

Az MTI-hez elküldött jelentésében a GVH felidézte, hogy 2020 őszén fogadta el a hivatal a Tesco áruházlánc üzemeltetőinek korrekciós kötelezettségvállalásait, miután a cég a vevőket megtévesztve nem tájékoztatott előre arról, hogy honlapján csak online bevásárlási szolgáltatást nyújt, nem pedig a mindenki által megszokott, szigorúbb jogi szabályozású webáruházit.

Az eljárás eredményeként a Tesco vállalta, hogy a hiányosságok korrigálása mellett valódi, országosan elérhető webáruházat fejleszt ki. Az élelmiszer-kiszállítás lehetőségeinek bővülése hatékony segítséget jelentett a fogyasztóknak a járványügyi helyzetben – hangsúlyozta a versenyhivatal.

Az előírtak végrehajtását a GVH szakértői utóvizsgálat keretében értékelték. A vizsgálat alapján a Tesco megfelelően végrehajtotta a vállalások lényegét: létrehozott és a vállalt ideig, illetve azt meghaladóan fenntartott egy minden hazai vásárló számára elérhető webáruházat, a határozatban előírt kínálattal, amelyet a szolgáltatások különbségeit hangsúlyosan bemutató kommunikációval népszerűsített.

A GVH eljáró versenytanácsa megállapította, hogy a Tesco alapvetően összhangba hozta magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, a kötelezettségvállalása, és így a közérdek hatékony védelmének biztosítása döntően megvalósult – emelte ki a versenyhatóság.

Kiderült azonban az is, hogy a vállalások nem teljesültek maradéktalanul. A cég ugyanis a kezdeti, online bevásárlási szolgáltatásainak fejlesztésekor a vállaltakkal ellentétben nem az eredetileg rendelt, illetve a helyettesítőként kiszállított termékek egységáráról, hanem azok darabáráról tájékoztatta a fogyasztókat. Ez az eltérő kiszerelések miatt megnehezíthette a termékek összehasonlítását, így annak eldöntését, hogy megfelel-e a vevő számára a helyettesítő áru.

A Tesco emellett elmulasztotta egyes igazolási kötelezettségek határidejét a GVH felé, ami akkor is mulasztásnak minősül, ha az utóvizsgálat során pótolt adatokból megállapítható volt, hogy egyébként megfelelő teljesítést igazoltak volna.

Miután a 407 millió forintos minimum-értékű kötelezettségvállalások lényegi elemei teljes egészben teljesültek, a GVH Versenytanácsa a kisebb súlyú mulasztásokért 7 millió forintos bírságot szabott ki a Tesco-Global Áruházak Zrt.-re. A hatóság tekintettel volt egyebek mellett arra, hogy a cég az utóvizsgálat során feltétel nélkül elismerte a mulasztások egy részét – ismertette közleményében a versenyhivatal.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hszi Csin-ping magyarországi látogatása a nagyhatalmaknak is szól

Budapesten Hszi több beruházást ígért a közlekedés és az energia területén, beleértve a főváros központját a repülőtérrel összekötő nagysebességű vasútvonal megépítését.

A villany vezérelte tüzes ló. Ford Mustang Mach-E Premium RWD teszt

A Mach-E áramvonalas külseje kifejezetten mutatós, az ikonikus Whisper Blue fényezéssel pedig még izgalmasabbá teszi.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

A döntésre azután került sor, hogy az őt delegáló OTP Nyugdíjpénztárnál február végén megszűnt a szakember vezetői megbízatása.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.