Kezdőlap Tőzsde Lehúzta a BUX-ot a kedvezőtlen nemzetközi hangulat
No menu items!

Lehúzta a BUX-ot a kedvezőtlen nemzetközi hangulat

A Béta BUX 125,23 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 57 191,42 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kereskedés végére elromlott a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX a vezető európai részvényindexeket követve mínuszban zárt. A piacok az amerikai inflációs adatokra figyeltek, de ezek nagyjából megfeleltek a várakozásoknak – tette hozzá. Piacmozgató gazdasági hírek nem érkeztek.

A vezető hazai részvények közül a Magyar Telekom tudott több mint 1 százalékkal erősödni, a Mol kisebb emelkedéssel, az OTP és a Richter pedig csökkenéssel fejezte be a kereskedést.

A Mol 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2708 forintra erősödött, 852,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,38 százalékkal 14 505 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,07 százalékkal 474 forintra nőtt, forgalma 395,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,65 százalékkal 9240 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4716,35 ponton zárt szerdán, ez 8,83 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás