Kezdőlap Agrár Jól teljesített idén az országos jégkármérséklő-rendszer
No menu items!

Jól teljesített idén az országos jégkármérséklő-rendszer

Az országos jégkármérséklő-rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a rendszer több milliárd forint kárt előzött meg a mezőgazdaságban – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A NAK elnöke emlékeztetett arra, hogy az idén május 1-jén indult az Országos Meteorológiai Szolgálat adataira építő országos jégkármérséklő-rendszer és szeptember végéig tartott a védekezési szezon.

A kamara által működtetett, 1,8 milliárd forintból kiépített rendszer 986 talajgenerátora a védekezési szezonban átlagosan egyenként 87-szer lépett működésbe és 479 órán keresztül üzemelt.

A gazdálkodók az idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és majdnem 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 13 százalék volt, míg tavaly ez az érték elérte a 37 százalékot is.

Győrffy Balázs bejelentette, hogy az egyre szélsőségesebb időjárásra tekintettel jövőre a tervek szerint előbb, április 15-én indítják a jégkármérséklő-rendszert.

A NAK elnöke elmondta, hogy az idén az elmúlt 30 év legzivatarosabb tavasza és nyara volt. A villámlások száma 4 százalékkal nőtt május-szeptember között az előző évihez képest, és átlépte a 2,9 milliót, ami majdnem kétszerese volt az elmúlt 4 év átlagának.

Hozzátette: egy átlagos májusi hónapban 5-7 napon van zivatar, ez az idén 27 nap volt, júniusban és júliusban is hasonlóan szélsőséges időjárás volt a jellemző 26-26 zivataros nappal.

A védekezési rendszer hatóanyagaként használt ezüst-jodidból a tervezett 280 ezer liter helyett 390 ezer litert vásárolt a kamara, amiből a következő esztendőre is tartalékolnak. A szélsőséges időjárásnak köszönhetően az idei védekezési költség mindent egybevéve 1,5 milliárd forintra tehető, amit a NAK a kárenyhítési alapból finanszírozott, tehát a rendszer működtetése a gazdák részéről további befizetést nem igényelt – idézte a NAK elnökét az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Aldi piacelsőségi állításait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben

Személyi és szervezeti változások lépnek életbe a Mol-csoportnál

  Saját döntése alapján távozik pozíciójából és a cégcsoporton kívül...

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.
Hirdetés

Hírek

Az Aldi piacelsőségi állításait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán
Hirdetés

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.