Kezdőlap Gazdaság Már telepítik az új italcsomagolás-visszaváltó automatákat
No menu items!

Már telepítik az új italcsomagolás-visszaváltó automatákat

Folyik az új italcsomagolás-visszaváltó automaták telepítése a 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben, és a kisebbek közül is már több mint száz jelentkezett, hogy csatlakozna a rendszerhez – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a társaság keddi online háttárbeszélgetésén.

Pethő Zsolt emlékeztetett, hogy jövő január 1-től új italcsomagolás-visszaváltási rendszert vezetnek be Magyarországon, minden visszaváltási jelöléssel ellátott, egyszer használatos üveg, fém és műanyag palackos ital csomagolása visszaváltható lesz. Vásárláskor palackonként egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló, amit visszakap, miután visszavitte a palackot.

A vezérigazgató elmondta, hogy az új rendszerbe évente körülbelül 3,3 milliárd italos palack kerülhet be Magyarországon. A nyugat-európai példák alapján egyértelmű, hogy a visszaváltási rendszer bevezetése után több mint 90 százalékos visszagyűjtési és újrahasznosítási arányt lehet elérni – tette hozzá.

A legnagyobb kihívásnak a visszagyűjtést nevezte, a felhasználók számára ugyanakkor anyagi motiváció, hogy utalvány formájában visszakapják az 50 forintot, amit a vásárlásnál kifizettek.

Január 1-től a MOHU több mint 2000 kihelyezett automatával biztosítja a szolgáltatást. A jogszabály szerint minden 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletben kötelező automatákat üzemeltetni, de a MOHU sok önkéntes jelentkezőre számít a kisebb üzletek közül. Pethő Zsolt jelezte: 4000-6000 közötti automatával terveznek, 6000 automata már elég lenne az országos lefedettséghez.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az új visszaváltási rendszer az egyszer használatos italpalackokról szól. A többször használatos palackok visszaváltását jelenleg is működtetik a gyártók; a többször használatos csomagolás kevesebb mint 10 százalékát teszi ki az összes italos palacknak.

Pethő Zsolt felhívta a figyelmet: más-más szimbólum lesz az egyszer és a többször használatos palackokon, ennek alapján tudják majd a fogyasztók, hogy melyiket hová lehet visszavinni, de a vásárlók 90 százalékban az egyszer használatos csomagolással fognak találkozni.

Fontos változás az eddigiekhez képest, hogy az új automaták a sértetlen palackokat tudják azonosítani, tehát januártól nem szabad összenyomni a visszaváltási logóval ellátott PET palackokat vagy a sörös dobozokat – emelte ki.

Az átmeneti időszak a palackozók számára jövő június 30-ig tart, addig még a korábbi, jelölés nélküli csomagolásban is hozhatnak forgalomba italos palackokat. A polcokon tehát huzamosabb ideig lesznek olyan italos palackok, amelyeken nem lesz jelölés, ezeket továbbra is a szelektív hulladékgyűjtőben kell elhelyezni – ismertette.

A vezérigazgató jelezte: a tejtermékek és a rostos üdítők dobozai, illetve a befőttes üvegek újrahasznosítása több szempontból is összetettebb, ezért ezek a csomagolóanyagok most nem kerültek bele az új rendszerbe.

Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője elmondta: a 400 négyzetméternél kisebb üzletek is érdekeltek lehetnek automata üzemeltetésében vagy kézi visszaváltó pont működtetésében, mert a fogyasztók a visszaváltási díjat várhatóan náluk fogják levásárolni.

A visszaváltott palackok ellenértékét az automata utalványként nyomtatja ki, ami levásárolható vagy készpénzre váltható; emellett lehetőség lesz arra, hogy a vásárló a bankszámlájára kérje, vagy jótékonysági szervezetnek is felajánlható – ismertette.
A MOHU a kistelepüléseken célzottan próbál partnereket találni, akik csatlakoznának a rendszerhez, hogy ott is biztosítva legyen a visszaváltás a fogyasztóknak – fejtette ki kérdésre válaszolva Szabó Szilvia.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...