Kezdőlap Élelmiszeripar Tájékoztatni kell, ha csökken egy élelmiszer kiszerelése
No menu items!

Tájékoztatni kell, ha csökken egy élelmiszer kiszerelése

A családok védelme érdekében a kormány új intézkedést fogadott el, így az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedőknek kell figyelemfelhívó tájékoztatót  kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent – ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)  hétfői közleményében.

A szaktárca kifejti: a kormány mindent megtesz a családok védelme érdekében, és a leghatározottabban fellép a vásárlók megtévesztése ellen, így azt is megakadályozza, hogy a családokat megkárosítsák, különösen ebben a nehéz gazdasági helyzetben. 2023 az infláció letörésének éve volt – emlékeztetnek. A kormány időben felismerte, hogy a háború, a szankciók és a multik árspekulációja miatt elszabaduló árak megfékezése érdekében határozott és hatékony lépésekre van szükség.

Az infláció letörését követően egyre inkább a növekedés beindítását szolgáló lépések kerülnek előtérbe – hangsúlyozza a minisztérium. A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést, és újra dinamikusan, 4 százalékkal növekedjen a gazdaság. Ennek érdekében az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom megerősítésével növeli a fogyasztást, 25 százalék felett tartja a beruházási rátát és tovább növeli a munkaerőpiaci aktivitást.

Az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan, a termék mennyisége csökken. Ezen megtévesztő gyakorlat eredménye az, hogy a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.

A kormány által elfogadott új intézkedés a fogyasztók körültekintőbb és tudatosabb vásárlási döntését segíti elő azzal, hogy 2024. március 1-től jogszabályban kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőket arra, hogy a termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó tájékoztatással hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett – emeli ki a szaktárca.

A kiszerelés, így különösen a tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz. A kereskedők tájékoztatási kötelezettsége 2 hónapig áll fenn, főszabály szerint az új, csökkentett méretű termék kereskedő általi forgalmazásától kezdődően – tájékoztat az NGM.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében a gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és beszállító köteles a kiszerelési egység csökkenésével érintett termék vonatkozásában megfelelő módon tájékoztatni a kereskedőket. A szabályok elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság fog eljárni – hangsúlyozzák a közleményben.
A kiszerelés-csökkenéssel érintett termékekről a fogyasztók a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBIH) honlapján nyilvánosan elérhető tájékoztató adatbázisból is tudakozódni tudnak majd.

A részletszabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben. A kereskedők által kihelyezendő tájékoztatás tartalmát és formáját a nemzetgazdasági miniszter rendeletben fogja megállapítani. A szabályok kidolgozása folyamatban van, azok megjelenése február első felében várható – jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Stagnált az ipari termelés márciusban

2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Hirdetés

Hírek

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.