Kezdőlap Zöld üzlet Nálunk rendezik az Európai Ökogazdálkodási Kongresszust
No menu items!

Nálunk rendezik az Európai Ökogazdálkodási Kongresszust

Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic Congress), amelyet szeptember 10-12. között rendeznek meg a Pesti Vigadóban – írta az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet.

Az Agrárminisztérium, az Ökológiai Gazdálkodók Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) és az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) közös szervezésében valósul meg az EU-elnökség hivatalos programja keretében.

A nemzetközi konferencia időszerű és az ökológiai gazdálkodási ágazat számára kiemelt fontosságú témákat tárgyal, párbeszédet folytatva az ellátási lánc szereplőivel, termelőkkel, feldolgozókkal, kereskedőkkel, kutatókkal és magas szintű szakpolitikai döntéshozókkal egyaránt.

“Európa uniós cél, hogy 2030-ra a tagállamok mezőgazdasági területeinek 25 százalékán ökológiai gazdálkodás folyjon, amely arány jelenleg éppenhogy átlépte a 10 százalékot, így kihívásokkal teli évek állnak az ágazat előtt” – idézi a közlemény Drexler Dórát, az ÖMKi ügyvezetőjét, az IFOAM Organics Europe alelnökét, aki szerint ezért is nagy lehetőség, hogy Magyarország adhat otthont a konferenciának.

A közlemény szerint a kétnapos esemény során szó esik többek között az új európai uniós politikai mandátum agrárprioritásairól, az ökológiai gazdálkodás versenyképességéről és jövedelmezőségéről, a Közös Agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól, valamint az ökológiai termelésről szóló ismeretátadásról és kommunikációról.

A konferencián részt vesz Catherine Geslain Lanéelle, az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatóságának stratégiai és szakpolitikai elemzési igazgatója is, aki a fenntartható agrár-élelmiszertermelési rendszerre való áttérés lehetőségeiről, a KAP aktuális kilátásairól tart előadást. A tanácskozáson szó lesz még egyebek mellett a szellemi tulajdonjogokról és a genetikai anyagokra vonatkozó szabadalmak kérdéseiről, valamint az “új genomikai technikákról” szóló jogalkotási keretrendszerről is.

A meghívottak között szerepel Peter Meedendorp, a Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA) elnöke, Anton Jarild kommunikációs stratégiai szakértő (Organic Sweden), Jürn Sanders, az ökológiai gazdálkodás gazdaságtanának szakértője és Marian Blom ökológiai szabályozásért felelős szakreferens (Bionext), a IFOAM alelnöke is.

A rendezvény harmadik napján az érdeklődők magyarországi biogazdálkodókhoz is ellátogathatnak, hogy megismerjék a hazai ökológiai gazdálkodási gyakorlatokat.

A találkozót, amelyet 18. alkalommal rendeznek meg, az Ökológiai Gazdálkodók Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) minden évben az EU soros elnökségét betöltő országban szervezi meg.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.