Kezdőlap Energia Átadták az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátort
No menu items!

Átadták az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátort

Átadták az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátort a : HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont csillebérci telephelyén kedden.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen kiemelte: az energetikában egyre fontosabb az együttműködés, ezt ösztönözte az a 2021-ben kiírt pályázat, melynek eredménye az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátor. Három éve még mintegy 3000 megawatt volt a hazai összes napelemes beépített teljesítmény, és akkoriban még úgy kalkuláltak, hogy 2030-ra éri el a 6 ezer megawattot. Ám, ezt idén elérte az ország, és már 12 ezer megawatt lehet a következő évtized elejére – mondta.

Az ország egyes napokon már nap- és atomenergiával képes kielégíteni villamosáram szükségleteit, sőt, időnként még exportra is képes – hangsúlyozta. A megújuló energiák terén egyre fontosabb szerepe van a hálózatoknak és energiatárolásnak. A lítiumos energiatárolás mellett alternatív technológiákra is szükség van, s az egyik lehetőség a nátrium-kén alapú akkumulátor. Mindennek az ország energiaszuverenitása miatt is nagy jelentősége van – mondta az államtitkár. 62 milliárd forint keretösszegű pályázat segíti az ipari energiatároló kapacitások bővítését.

Horváth Ákos, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (EK) főigazgatója a rendezvényen elmondta: a megújuló energiák terén új technológiákra van szükség, ezek kutatásában pedig nélkülözhetetlen az együttműködés a kutatóintézetek, egyetemnek és ipari partnerek között. Az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátor átadását a Magyar Villamos Művek, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, illetve a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Pannon Egyetem, valamint a japán gyártó partner együttműködése, továbbá magyar állami segítség tette lehetővé.

Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója a rendezvényen rámutatott: a villamosenergia innovatív tárolása elősegíti Magyarország karbonsemlegességét. A projekt résztvevői közti jó együttműködést, és hangsúlyozta, hogy támogatják a sikeres folytatáshoz szükséges utánpótlás kinevelését.

Hartmann Bálint, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a rendezvényen elmondta: a megújuló energia gyakran nem akkor keletkezik, amikor felhasználási igények jelentkeznek, ezért szükséges több órás tárolási kapacitás. Többek között emiatt lehet nagy jelentőségű a nátrium-kén technológián alapuló akkumulátor, amely alacsony fajlagos költségű, más energiatárolókhoz képest viszonylag olcsó anyagokból készül. Mintegy félmilliárd forintos állami támogatást kaptak a 3 éve kezdődött projekthez, az eredmények kiaknázásához azonban még akár két évtizedre is szükség lehet.

A HUN-REN EK közleményében kiemelte, hogy a nátrium-kén (NA-S) akkumulátorok elektródáit folyékony állapotban tartott nátrium és kén alkotja, ezért magas, 290-360 Celsius fok közötti hőmérsékleten üzemelnek. Előnyük, hogy alkotóelemeik: a kén, a nátrium és az alumínium-oxid – a lítiummal ellentétben – bőségesen rendelkezésre állnak. Jellemzőjük a hosszú, akár 20 éves élettartam és az alacsony karbantartási költség. A technológia iránt egyre több ország érdeklődik, és a felhasználási területek köre is bővül – írták.

Ismertették, hogy a japán NGK Insulators Ltd. által gyártott akkumulátor, illetve a svájci Indrivetec AG által készített hozzá tartozó inverterek februárban érkeztek a kutatóközpont telephelyére. Az akkumulátor és az inverterek egymással, illetve a telephelyi villamos és kommunikációs hálózattal való összekötését és üzembe helyezését követően az energiatároló tesztelése júliusban elkezdődik és az év végéig tart.

A demonstrációs energiatároló 1,45 megawattóra (MWh) villamos energia tárolását fogja lehetővé tenni, amit különböző piaci szolgáltatásokkal – például frekvenciaszabályozás, illetve peak-shaving (csúcsfogyasztás-csökkentés) – tesztelnek majd. A folyamat során szerzett tapasztalatokkal a kutatóközpont szakmailag támogatni tudja majd a további piaci projekteket, ezzel is elősegítve az ország karbonsemlegességének elérését – ismertették.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ez az új EU-s támogatási rend a tisztaipar támogatására

Az Európai Bizottság június végén új állami támogatási szabályozást...

Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal

Lezárultak a tejtermékek, valamint az étkezési tyúktojás piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatok, az ezek alapján készült jelentéstervezeteket nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a versenyhatóság, az észrevételeket augusztus 25-ig lehet írásban megtenni

Fókuszban a vidéki kkv-beruházások

A program kiemelten támogatja a legkevésbé fejlett régiókat: a megítélt támogatások közel kétharmada ezekbe a térségekbe került, miközben az ország vállalkozásainak csak 44 százaléka működik ezen régiókban

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.