Kezdőlap Ingatlan Duna House: egyre több tulajdonos értékesíti örökölt ingatlanát
No menu items!

Duna House: egyre több tulajdonos értékesíti örökölt ingatlanát

Már nem csak vidéken, hanem a fővárosban is egyre több tulajdonos dönt az örökölt lakás vagy ház értékesítése mellett az ingatlan megtartása és bérbeadása helyett – közölte a Duna House.

A cég adatai szerint júniusban az ingatlan eladásának három leggyakoribb motivációja között vidéken az első, míg a fővárosban a második helyen áll az örökölt ingatlan értékesítése. Az ebből az okból meghirdetett házak vagy lakások vidéken átlagosan 28,7 millió forintért, Budapesten pedig átlagosan 58 millió forintért keltek el.

A korábbi évek trendje szerint a fővárosi lakásokat inkább megtartották az örökösök, ahova vagy maguk költöztek be, vagy bérbe adták azokat. A vidéki örökség eladási aránya jellemzően magasabb volt, hiszen nehezebben adható ki például egy kisebb, vidéki településen található családi ház, mint egy fővárosi lakás – közölték.

Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetője szerint az elmúlt hónapban mindössze 1 százalékpontos volt a különbség a vidéki örökséget értékesítők arányához képest a fővárosban. A vidéki területeken júniusban azonos, 27-27 százalékos arányban bocsátották áruba örökségüket, valamint korábbi ingatlanbefektetésüket a tulajdonosok.

Bár a fővárosi albérletpiac rendíthetetlenül szárnyal, egy örökölt lakás felújítása és modernizálása, valamint a bérlővel történő kapcsolattartás és ügyintézés teher lehet a tulajdonosnak. Az örökölt ingatlan értékesítése az előző évi átlagnál (23 százalék) is 3 százalékponttal jelentősebb, 26 százalékos arányban a második legfőbb eladási motiváció volt a fővárosban.

Jelezték ugyanakkor, akárhol is legyen, az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvétel érdekében. A 2024-es gyorsuló ingatlanpiacon, ingatlantípustól, állapottól és lokációtól függően 1, nagyon rossz esetben 1,5 évre is szükség lehet, mire lezárulhat az örökölt lakás, ház értékesítése. Az eladás folyamatát segítheti, ha az ingatlan tehermentes, a hozzátartozók gondoskodtak a kiürítéséről, és a közüzemi szolgáltatások és a társasházi közös költség terén sincs elmaradás.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy több örökösnél a meg nem oldott kérdések tisztázása érdekében megfontolandó jogi- és ingatlanszakértő segítségét kérni.

A tájékoztatás alapján nem mindegy az sem, hogy mikor válik meg az örökös újdonsült tulajdonától. Ugyanis 5 éven belüli nyereséges értékesítésnél nemcsak a – lakástulajdon esetében – 9 százalékos illeték, hanem jövedelemadó fizetésére is kötelezett az eladó. Az aktuális szabályozás szerint közeli hozzátartozók (szülő, házastárs, gyermek) közötti öröklésnél nem kell illetéket fizetni, valamint bizonyos esetekben illetékkedvezmény is igényelhető. A tulajdonba kerülés évétől számított 5. évtől az eladás jövedelemadó-mentessé válik – olvasható a Duna House közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás