Kezdőlap Gazdaság Az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

Az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a budapesti uniós pénzügyminiszteri csúcsra meghívott előadóként érkező Krisztalina Georgievát, az IMF vezérigazgatóját.

A pénzügyminiszter kiemelte: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség azon célkitűzését, hogy az unió fokozottabban segítse az adósságkezelésben az alacsony jövedelmű, a migrációt tekintve jellemzően küldő országokat.

A tárcavezető elmondta, hogy az alacsony jövedelmű országok sérülékenysége olyan globális probléma, ami kihat az egész világgazdaságra. Az Európai Unió hosszú távú érdeke, hogy a szegényebb országok felzárkózásával a finanszírozási teher és a migrációs nyomás is csökkenjen. Olyan eszközökkel szükséges támogatni ezeket az országokat, amelyek segítik a nehézségeik helyben történő megoldását – tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: az utóbbi években új alapokra helyeződött át Magyarország kapcsolata az IMF-fel, ma már egészen más keretek között vehet részt többek között a Nemzetközi Valutaalap közgyűlésén is, mint a 2008 körüli időszakban.

Az akkori kormány az IMF-től várta a megoldásokat, míg ma már arra is van példa, hogy Magyarország hozza a jó választ gazdaságpolitikai kérdésekre. Az IMF is elismeri a munkaalapú gazdaságra épülő magyar megoldást, egyetért a költségvetési hiány és az államadósság fokozatos csökkentésével – olvasható a közleményben.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.
Hirdetés

Hírek

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,